Az inspiráció 15 foka

K.M. Weiland ezzel a posztjával kedvet adott hozzá, hogy hozzá hasonlóan összegyűjtsek tizenöt olyan ihletforrást, melyek valamilyen szerepet játszottak a jelenlegi történetem születésében. Íme:

1.

credit

2.

3.

4.

credit

5.

 6.

7.

credit

8.

credit

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

Ha van kedvetek, mutassátok meg a saját listátokat, szívesen látnám :)

Kérdések, melyeket világtervezés közben jó, ha felteszünk

Honnan származik minden?

Ha a mágiamentes Földünkről írsz, ezzel valószínűleg kevésbé kell foglalkoznod. Ha viszont úgy döntesz, hogy vámpírt, vérfarkast és ki tudja milyen természetfeletti dolgot helyezel a békés külvárosba vagy a földalatti csatornarendszerbe, nem árt tisztában lenned vele, hogyan is került oda.

Mikor jött létre a faj/a mágia/alkímia stb? Mindig is létezett, az emberrel egyidős vagy csak később alakult ki? Milyen evolúciós folyamat vezetett a létrejöttéhez, és miért volt szükség rá? Milyen eszköze volt a túlélésre? Hogyan maradt titokban?

Jó példát látni erre a Twilightban: az indiánokból akkor tört elő a farkas, mikor a túlélésük veszélyben forgott, és mikor a fenyegetés elmúlt, a képességük nemzedékeken át szunnyadt. Gondoljunk bármit Stephanie Meyer művéről, ezt mindenesetre jól csinálta: ha nem találta volna ki, miért és hogyan működik, kevésbé lenne hiteles, hogy fiatal srácok egyszer csak óriás vámpírölő farkasokká változnak.

Hasonló a helyzet, ha kitalált világról van szó: kérdezned kell. Evolúció során alakult ki minden, vagy az istenek hozták létre? Ha az utóbbi, hol vannak most ezek az istenek? Ma is beleszólnak a világ működésébe? Az emberek tudnak a létezésükről?

Éghajlat:

Jelentéktelennek tűnhet, pedig sok mindent befolyásol. A legészakibb területeken például a nyári hónapok alatt éjszaka is süt a nap, a téli időszakban viszont már délután lenyugszik. Ha ezt tudod, az  ide helyezett írásodnak hiteles színezetet adhatsz vele, ha viszont július közepén este kilenckor napnyugtáról és sötétről beszélsz, elveszítheted a tapasztaltabb olvasóid bizalmát.

Vannak évszakok? Ha igen, mennyi és mi jellemző rájuk? Sokat esik az eső/hó? Mely időszakban? Mennyire van hideg/meleg? Az időjárást is számításba kell vennünk, mint világot formáló réteg: meghatározza az öltözködést, az emberek viselkedését és életkörülményeit, a mezőgazdaságot, az építészetet, a szokásokat, az ott élő növényeket, állatokat stb.

Egy állandó hóval borított területen meleg bundákba öltözködnek (honnan szerzik az alapanyagot? ki készíti el? mindenki megengedheti magának a jó minőségű szőrméket?), majdnem az egész testük takarásban van, így előfordulhat, hogy tabunak számít mások előtt csupasz bőrt mutatni. Ugyanakkor egy olyan helyen, ahol állandó a hőség és szárazság, lehet, hogy teljesen elfogadott dolog meztelenül végigsétálni az utcán, és kiközösítik azt, aki takargatni akarja a testét.

Arról nem is beszélve, hogy mivel szabotálhatnánk egyszerűbben hőseink terveit, mint egy jól irányzott természeti katasztrófával? Egy tűzvész az erdőben, ahonnan az élelmet nyerik, vagy egy homokvihar, ami miatt nem tudnak időben elindulni, nagyszerű alkalom rá, hogy erőltetettség nélkül bonyolítsunk a szálakon és megmutassuk, hogy a szereplőinket milyen fából faragták.

Intelligens élőlények:

Kik lakják az általad teremtett világot és hogyan alakultak ki? Evolúció során, mutációval, vagy egészen máshogy? Léteznek emberek? Mi jellemző az egyes fajokra, és hogyan viszonyulnak egymáshoz? Békében élnek vagy állandó háborúskodásban? Elismerik egyáltalán a másikat mint intelligens faj? Szaporodhatnak egymás között? Hogy kezelik a félvéreket? Harmóniában vannak a természettel, vagy egy iparosodott, mechanikus világban élnek? Ha az utóbbi, milyen következményekkel jár a környezet pusztulása?

Állatok, növények és a mezőgazdaság:

Milyen élőlények jellemzők az adott területre? Egy-egy állat- vagy növényfaj akkor is kiszínezheti a történetedet, ha a mi világunkról írsz. Bizonyos helyeken állandó problémát jelentenek a kártevő állatok, van, ahol mindennapos kígyókat találni a házban, de olyan is előfordult már, hogy valakinek egy aligátor úszkált a medencéjében. Ha egy lezuhant repülő túlélőiről írsz, nem árt tisztában lenned vele, hogy milyen ehető növényeket találhatnak a szigetükön, és melyek a mérgezőek - ezt a szereplőidnek persze nem kell feltétlenül tudniuk, érdekes végignézni, hogyan jönnek rá minderre saját maguktól.

Ha nem modern helyszínen játszódik a történeted, ez még fontosabb. Az ott élőknek valószínűleg maguknak kell előállítani az élelmet és az eszközöket, így jó, ha tudod, hogy milyen növények és állatok jellemzőek az éghajlatra, amely mellett döntöttél. Természetesen saját fajokat is létrehozhatsz, de mindenképpen maradj következes. Teljesen más élővilága van Magyarországnak, mint az afrikai szavannának, és ez egy kitalált világban sem lesz másként.

Milyen időszakban mit termesztenek? Milyen fából készítenek tárgyakat? Tartanak hobbiállatokat? Vannak bizonyos fajoknak kulturális vonatkozásai, mint Indiában a tehénnek? Ha igen, hogyan alakult ki mindez? Milyen céllal tenyésztik az egyes állatokat? Mindenki magának termeli az ételt, vagy egy bizonyos réteg látja el a többieket? Van elég termőföld, képesek megtermelni a szükséges mennyiséget, vagy behozatalra szorulnak, esetleg éheznek?

Az, hogy ki mit eszik, segíthet a társadalmi osztályok elkülönítésében is. Régen kizárólag a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy fehér kenyeret egyenek, a szegényeknek barna kenyérrel kellett megelégedniük, amit kevésbé jó minőségűnek tartottak (ma persze már tudjuk, hogy ezek fogyasztása segít megelőzni bizonyos hiánybetegségeket, melyek a gazdagok körében igen gyakoriak voltak :)).

Iparágak, nyersanyagok, gazdaság:

Manapság az átlagember bemegy a boltba, telepakolja a kosarát, fizet, majd hazakocsikázik a megvásárolt termékekkel. Bizonyos történetekben ez elég, és egy fantáziavilágban is nagyon könnyű azt mondani, hogy a szegény ember kiment a szekerével a piacra...

De honnan szerzi a pénzt, hogy meglegyen a napi betevője? Mindenütt ugyanolyan pénzt használnak? Ha nem, hol fogadják el őket? Vannak váltópénzek? Létezik egyáltalán pénz ebben a társadalomban, vagy cserekereskedelmet folytatnak? Ha az utóbbi, mennyit ér egy tyúk, egy tojás, egy zsák búza? Mindenkinek joga van eladni az áruját? Vannak állandó üzletek, vagy időközönként vásárt, piacot rendeznek? Kereskednek más népekkel? Ha igen, milyen termékeket, nyersanyagokat visznek ki, és melyekből szorulnak behozatalra? Milyen módon és útvonalakon zajlik a kereskedelem? Milyen iparágak jellemzőek a területre? Milyen foglalkozásokat becsülnek meg és melyeket nézik le?

A szegényeknek valamiből meg kell élniük, a gazdagok pedig valahonnan szerezték a pénzüket. A már korábban is említett fagyos területen bizonyára nagy becsben tartják a vadászokat és mesterembereket, mert ők látják el a közösséget a túléléshez szükséges élelemmel és eszközökkel, de nem becsülik sokra azokat, akik nem végeznek kétkezi munkát.

Vallás:

Hosszú oldalakat lehetne teleírni azzal, hogyan formálta és formálja ma is a vallás az emberi gondolkodást. Nem kizárólag isten(ek)ről van szó: ez határozza meg, hogy milyennek látjuk a világot, amelyben élünk, mit gondolunk az univerzum működéséről és hogyan szervezzük e nézetek köré az életünket, milyen erkölcsi normákat követünk, mit ítélünk jónak és rossznak. Bárhová helyezzük is a történetünket, ezt a kérdéskört lehetetlen megkerülni, mert a szereplőknek előbb-utóbb szembe kell nézniük Az Élet Nagy Kérdéseivel.

Legelőször ismerned kell a különböző kultúrák vallásait. Ha valós helyszínről írsz, elég az arra jellemzőt, de ha egy teljesen új vallást akarsz létrehozni, lehetőleg minél többet. Ezen az oldalon rövid leírásokat találsz a különböző hitrendszerekről, érdemes legalább ennyit elolvasni.

Oktatás:

Nem mindig volt kötelező állami oktatás. Hosszú időn át ritkaságszámba ment, hogy valaki írni és/vagy olvasni tudott. A tanult emberekhez is másként viszonyultak: volt, ahol nagyon megbecsülték őket, máshol feleslegesnek tartották vagy féltek tőlük. Ráadásul kezdetben csak a férfiak járhattak iskolába, a nőknek kizárólag a háztartásra volt gondjuk. Általában az édesanyjuk tanította őket, vagy ha előkelőbbek voltak, tanárt fogadtak melléjük, aki a kultúráról és a művészetekről oktatta őket.

Ma sem kezelik mindenhol ugyanúgy az oktatási kérdést. Különféle iskolarendszerek léteznek, különféle nézeteket és készségeket erősítenek a diákokban. Ha különböző kultúrából származó szereplőket hozunk össze, ez könnyedén félreértés vagy konfliktus forrása lehet.

Kitalált világokban is fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan viszonyulnak az oktatáshoz. Kinek van joga tanulni? Egyénileg kell tanárt fogadni, vagy léteznek iskolák? Ha az utóbbi, ki hozta létre és hogyan tartják fent? Kötelező az oktatás? Mennyire becsülik meg a tanult embereket, miben más az ő életük a többiekétől? Milyen tárgyakat oktatnak az iskolában? A lakosság milyen aránya tud írni/olvasni? Létezik felsőoktatás? Külföldi csereprogramok? A mesterek fogadnak fel tanítványokat?

Szórakozás:

Elengedhetetlen része bármelyik kultúrának, és mindegyik más-mást ért a szórakozás fogalma alatt. Ami az egyiknek a legnagyobb élvezetet jelenti, az a másiknak unalmas időpocsékolás. Gondold végig, hogy a világod lakóinak mi jelent kikapcsolódást. Hogyan változik ez a társadalmi osztályokban? Mindenki megteheti ugyanazt, vagy nemhez/ranghoz/korhoz van kötve? Léteznek nagyobb, időközönként megrendezett események, mint az Olimpia vagy a focivébé? Vannak hivatásos sportolók, vagy bárki indulhat ezeken a játékokon? Vannak illetlennek vagy tiltottnak minősített szórakozási formák? Ki vesz részt ezekben?

Építészet, művészetek, öltözködés:

A különböző helyekre és korokra különböző stílus jellemző, amely szorosan összefügg az adott kultúrában vallott nézetekkel. Milyen díszítőelemeket használnak egy nemesi kúriában, és milyet szegény család viskójában? Vannak visszatérő motívumok? Fontos ezeknek a jelentése? Vannak olyan dolgok, amiket a vallás tilt vagy elítél? Miért követné valaki mégis ezt az utat? Miből és milyen típusú házakat építenek? Mi számít divatosnak és mi elavultnak? Milyen színvilágot kedvelnek? Őrzik a régi hagyományokat, vagy elfelejtették őket?

Legyen szó festészetről, szobrászatról, zenéről, táncról, építészetről, öltözködésről vagy bármi másról, a közízlés napról napra észrevétlenül változik és átalakul. Mindig lesznek újítók, tradíciókat követők és olyanok is, akik valahol a kettő közt menetelnek.

Mágia és technológia:

Steven Savage-től kölcsönzöm a a következő definíciót: mind a mágia, mind a technológia arra irányul, hogy hassunk a környezetünkre, eredményeket érjünk el benne és megváltoztassuk azt. Tehát a céljuk egy és ugyanaz, csak más eszközöket használnak. Az ipari forradalom korában számtalan új módszer és találmány jelent meg azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a hétköznapi életet. A mágia bizonyos formái ugyanerre valók.

Azt a kérdést kell először feltennünk magunknak, hogy a feltalálók vagy különféle praktikák űzői milyen problémát reméltek megoldani a technológia vagy a mágia útján. Az eredmény természetesen nem mindig az, amire számítottak: van, hogy több mindenre lehet használni, mint eredetileg gondolták, vagy épp teljesen másra. Az is lehet, hogy egy idő után használhatatlannak bizonyul és elfelejtődik, vagy visszaélnek vele és olyan célra használják, melyet ismervén a kitalálója sosem alkotta volna meg.

Fontos azt is tudni, ki és hogyan hozta létre, mennyire elterjedt a használata, kinek van joga hozzá, és hogyan sikerül fenntartani. Ha egy találmány ritka nyersanyagból készül, vagy egy mágiaforma hatalmas szaktudást igényel, akkor azt vagy óriási becsben tartják és egy bizonyos réteg őrzi, vagy idővel gazdaságtalannak ítélik és keresnek helyette mást. A használatának mindenképpen ára van: akár pénzbeli, akár a temérdek tanulás, akár áldozat a szellemeknek. Ha a tudáshoz bárki erőfeszítés nélkül hozzáférhet, az előbb-utóbb eltorzul, a történetünk pedig hitelét veszti.

*

Az író tudja mindezt, az olvasó viszont csak azt érzékeli, hogy a történetben minden sarkon új és varázslatos részletek várják. Ha jól csináljuk, észre sem veszi a temérdek munkát, amit egy működő rendszer felállítására szenteltünk, mert annyira természetesnek hat, mintha ő is bármikor belesétálhatna.

Természetesen nem kell és nem is lehet mindent előre tudni. Írás közben olyan kérdésekbe botlunk majd, melyekre egyáltalán nem számítottunk. Ilyenkor érdemes megállni és elgondolkodni a válaszon. Egyetlen állítás újabb és újabb kérdéseket szül, és minél szilárdabb alapra építkezünk, annál biztosabban fogja állni a történet a legkülönfélébb elvárások ostromát.

Világtervezés 2.

Korábban már írtam róla, hogy miért tartom fontosnak a világtervezést, mielőtt írni kezdünk. Ha nem ismerjük a tágabb színteret, melybe a történetünket helyezzük, olyan hatást kelthetünk, mintha egy üres, fehér térben lebegnének a karakterek. Meg kell ismernünk azokat az egyéni részleteket, melyek a legátlagosabb helyszínt is életre hívják. Neil Gaiman szavaival élve:

"Biztosra veheted, hogy az emberek többnyire tudják, hogy néz ki egy utca, egy bolt, egy tengerpart, az ég vagy egy tölgyfa. Azt mondd el nekik, hogy mitől különleges éppen ez."

Hajlamosak vagyunk össze-vissza beledobálni néhány sor leírást a történetbe, sokszor jóval emelkedettebb hangnemben, mint az a stílusunkhoz illene, és ezzel kirángatni az olvasót a cselekmény bűvköréből. Az ilyen részek általában kilógnak, és néhány mondat múlva már senki nem emlékszik rájuk; a szereplők megint hollywoodi kartonvásznak előtt szaladgálnak.

Mit tehetünk hát, ha valódi életet akarunk lehelni egy helyszínbe?

Azt hiszem, ahány író, annyiféle megközelítése létezik a világtervezésnek. Én részletes jegyzeteket készítek, keretet adok a történetnek, mielőtt alaposabban kidolgoznám a karaktereket vagy a cselekményt. Ezeknek valószínűleg a fele sem fog belekerülni az írásba, mégis biztosítja, hogy ha a szükség úgy kívánja, bármikor előhúzhassak egy-egy érdekes részletet.  Mások lehet, hogy épp a szereplőkkel vagy a cselekménnyel kezdik, és közben bukkannak értékes információkra a világukról, melyet aztán megőriznek fejben vagy írásban. Akárhogyan is csináljuk, vannak bizonyos lépések, melyekkel nem csak megkönnyíthetjük a dolgunkat, mikor írásra kerül a sor, de olyan képet festhetünk az olvasó elé, amely legalább annyira valódinak hat, mint a világ, amelyben él.

Ha a történeted a mi világunkban, létező helyen játszódik, remek. Az internet és a különféle útikönyvek, beszámolók jó alapot biztosítanak, szinte semmi nincs, aminek ne tudnál pontosan utánanézni még akkor is, ha sosem jártál mondjuk New Yorkban vagy Tokióban. Ha teljes egészében általad kreált világról van szó, akkor is nagy segítség lehet, ha egy valódi helyet veszel alapul és onnan építkezel.

Mindkét esetben fontos, hogy átlássuk, miért éppen úgy vannak a dolgok, ahogy, és hogyan lettek olyanok, amilyenek. A világ, amilyennek mi ismerjük, rétegekből épül fel, melyek mind formálják azt, amit valóságnak érzékelünk: nyelv, kultúra, vallás, ökoszisztéma (az élőlények és élettelen környezetük közti kapcsolatrendszer) és számtalan más dolog. Ezeknek a rétegeknek ugyanúgy meg kell lenniük egy fantáziavilágban akkor is, ha csak apró utalásokat teszel majd rá az írásodban, mert ez formálta a szereplőidet olyanná, amilyenek.

A legjobb, amit ezek megismerése érdekében tehetünk, hogy folyamatosan kérdezünk. Némi támpontot erről a következő posztban olvashattok, mert túl hosszúnak éreztem egy bejegyzésbe sűríteni :)

"Az írás az egyetlen olyan dolog..."

"Writing is the only thing that, when I do it, I don't feel I should be doing something else."

- Gloria Steinem

Írni, írónak lenni nem könnyű, bármilyen életszakaszban is van az ember. De a legnehezebb dolguk talán mégis a tiniknek, fiatal felnőtteknek van.

Néhány évig én is beleesem még ebbe a kategóriába, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom az ezzel kapcsolatos gondolataimat.

Az írás régóta elveszi az időm egy részét, mégsem tartok egyetlen percet sem elvesztegetettnek. Úgy érzem - és azt hiszem, ez már nem is fog változni -, hogy az alkotással járó izgalom és munka az egyik legfantasztikusabb dolog, amit eddig megtapasztalhattam. Természetesen vannak más, "való életbeli" dolgok, amiket csak fiatalon élhetek át, ezeket ugyanúgy nem cserélném el semmiért. De az írás a szenvedélyem, és ha hiányozna az életemből, a mostani énem jóval szegényebb lenne.

Ettől függetlenül vannak dolgok, amik igencsak megnehezítik az írói ambíciók vállalását, különösen a tinikorban:

Senki nem vesz komolyan. És ez valószínűleg így is lesz, amíg az ember ténylegesen ki nem adja az írásait. Ez a szakma amúgy is elég bizonytalan, a nem író, sőt sokszor olvasni sem szerető környezetünkkel pedig már-már lehetetlen megértetni, hogy igenis komolyan gondoljuk, amit csinálunk, és van értelme folytatni. Heh, néha még magamat is győzködnöm kell róla! Láttam mások arcát, mikor megtudták, hogy szeretek írni: "Nincs elég tapasztalatod, ugyan miről tudnál írni? Ez csak tinédzserkori dráma, majd kinövöd!" De összeszorítottam a fogam és mosolyogtam. Talán igazuk van, talán nem. Az egyetlen, amit tehetek, hogy folytatom, amíg úgy érzem, megéri. Ha tényleg írnom kell, előbb-utóbb ki fog derülni, és mások véleménye addig nem számít.

Depresziósnak és öngyilkos hajlamúnak bélyegeznek. Mikor az egyik osztálytársam megtudta, hogy szeretek írni, mielőtt bármi mást mondhattam volna, azonnal azt feltételezte, hogy halni vágyó verseket költök egy sötét sarokban. Wtf?! Másoknál talán nem ennyire drasztikus a helyzet, de az biztos, hogy sokaknak előítéletei vannak az írókkal/költőkkel szemben, és cseppet sem segít a helyzeten, ha mindemellett még tinédzser is az ember. A család jó esetben képes elfogadni, az idegenek cseppet sem érdekelnek, a legrosszabb viszont minden bizonnyal a kortársak véleménye. Ebben az életkorban vágyunk leginkább arra, hogy be tudjunk illeszkedni, de - sajnos - lassan az is csodálkozást vált ki, ha egy tini szeret olvasni. Ha emellett még ír is, azt gyakran vállalni sem meri...

Kevés lehetőség van hasonló érdeklődésűekkel találkozni. Szerencsésnek érzem magam, amiért három olyan embert mondhatok barátomnak, akik szintén írnak. Mielőtt felfedtük volna egymás előtt ezt a nem is olyan nagy titkot, gyakran majd' megfojtott a vágy, hogy végre beszélhessek valaki olyannal, aki legalább annyira lelkesedik az írói világ iránt, mint én. Rajtuk kívül is voltak, akik meghallgatták a karakterem fantasztikus háttérinfóját, vagy az aktuálisan felfedezett részletet, ami majd életre kelti a kitalált világomat, és ezért hálás vagyok nekik. Abban viszont, hogy fejlődni tudjunk, olyanok visszajelzésére van szükség, akik tudják, mit lássanak a sorok mögött és építő kritikát tudnak nyújtani. Vannak kisebb-nagyobb online közösségek, de az nem ugyanaz, mint szemben ülni más írókkal és letörölhetetlen vigyorral áradozni a legújabb ötletről.

Ugyanakkor a nehézségek ellenére előnyökkel is jár, ha az ambíciónkat nem hagyjuk elkallódni és a képességünk csiszolására törekszünk:

Új perspektívákat nyit. Valószínűleg igaz ez más művészeti ágakra is, nem csak az írásra. Ha kicsit is komolyan vesszük, a napjaink részévé válik és néha anélkül formálja a gondolkodásunkat, hogy észrevennénk. Mások helyzetébe kell képzelnünk magunkat, figyelnünk kell a részletekre és kénytelenek vagyunk a dolgok legmélyére ásni, ha hiteleset akarunk alkotni, ehhez pedig van, hogy olyan nézőpontokat is figyelembe kell vennünk, amiket korábban elítéltünk vagy elképzelhetetlennek tartottunk. Hozzásegít nem csak ahhoz, hogy idővel jobb és szebb dolgokat alkossunk, de ahhoz is, hogy a hétköznapi életünkben új szempontok nyíljanak.

Megváltoztatja az olvasás élményét. Néha még mindig nem tudom eldönteni, hogy örülök-e ennek a változásnak vagy sem. Kevesebb könyvre mondom azt, hogy jó, mert ahogy tanulom az írás művészetét, képessé válok észrevenni bennük a szerzők által elkövetett hibákat. Ez egyrészt jó érzéssel tölt el, mert biztosít róla, hogy az erőfeszítésem nem veszik kárba, de másfelől annyira idegesítenek az elszúrt dolgok, hogy gyakran képtelen vagyok végigolvasni egy olyan könyvet, amit korábban élveztem volna. Ha viszont  olyan művel találkozom, amire tapasztaltabb szemmel is azt tudom mondani, hogy hűha, akkor az eddiginél magasabb szinten tudom értékelni az írást, és még többet tanulhatok belőle.

Az iskolában/munkahelyen is jól jön :) Gimnáziumban, egyetemen, de még a munkahelyen is állandóan előfordul, hogy papírra kell vetnünk dolgokat. Ha dolgozatot, esszét vagy beszámolót kell írnunk valamiről, hatalmas előnyt jelent, ha a szabadidőnkben sem áll távol tőlünk a papír és a toll: egyrészt valószínűleg megtanultunk helyesen írni, másrészt jóval kisebb erőfeszítéssel, kevesebb idő alatt tudjuk teljesíteni a kiszabott feladatot.

Mint mindennek, az írásnak is vannak nehézségei, de ha képesek vagyunk ezeken felülemelkedni, az általában duplán kifizetődik. Azt hiszem, a későbbiekben sokat köszönhetek majd annak, hogy nem adtam fel az álmom - még akkor is, ha nem lesz belőlem publikált író.

Kíváncsi lennék mások tapasztalataira is a témában. Milyen nehézségeket támasztott a környezetetek, és hogyan próbáltatok felülemelkedni rajta? Tényleg nehezebb tiniként vállalni az írást, mint más életkorban?

Világtervezés 1.

A történetből, amin jelenleg dolgozom, egyetlen sort sem vetettem papírra eddig. Mégis azt mondom, hogy már hetek óta dolgozom rajta. Ellentmondásnak tűnhet, de hadd magyarázzam meg!

Korábbi bejegyzésekben említettem, hogy ahhoz, hogy elkerüljünk egy újabb félbehagyott, fiók mélyére vágott irományt, szükség van némi agytornára, mielőtt megszállott módjára pötyögni kezdenénk. Az első feladat, hogy meg kell ismernünk a világot, a környezetet, amelybe a történetünket helyezni szeretnénk.

Volt idő, mikor úgy gondoltam, hogy ez rám nem vonatkozik. Fontos lehet, ha valaki sci-fit ír, vagy fantasy-t, de én egy modern helyszínen játszódó sztorit akarok; köszönöm szépen, ebben élek, tökéletesen ismerem. Minek fecséreljek rá még több időt, mikor írhatnék is?

Igen, persze.

A városban milyen utcák nyílnak a főútról? Milyen irányba futnak a házszámok? Hol vannak fizetős/ingyenes parkolóhelyek? Mégis milyen fa az az óriási izé a könyvtár udvarán? Milyen ünnepségeket, fesztiválokat rendeznek meg évente? Honnan ered a patak, ami kettészeli a várost? Milyen legenda fűződik a település alapításához, és honnan származik a neve? Milyen stílusúak a régi épületek a belvárosban? Kinek a neve áll azon a díszes sírkövön a városszéli temetőben?

Millió ilyen kérdést lehetne még feltenni, melyek megválaszolásukkor bizalmas tudást adnak egy helyszínről. És pont ez a benső tudás az, ami életre hív egy történetet: apró, ám tökéletes részletek, melyeket olyan természetességgel szövünk a gondolatmenetbe, hogy mi magunk észre sem vesszük őket. Az olvasó viszont annál inkább. Minél mélyebbre kell ásnunk még akkor is, ha úgy gondoljuk, nem lesz szükségünk rá.

A helyszín alapos megismerésével nem csak hitelt adhatunk a művünknek, de:

Elkerülhetjük a hibákat, ellentmondásokat. Mindenkivel előfordul, hogy elfelejt valamit, összetéveszt bizonyos adatokat, ha azonban ez írás közben történik, és a második fejezetben mást állítunk, mint a tizenötödikben, az sokakat elkedvetleníthet az olvasástól. Ha mi magunk sem vagyunk tisztában vele, hol és hogyan történtek a dolgok, hogy várhatnánk, hogy az olvasó hitelt adjon a szavunknak? 

Új ötleteket találhatunk. A legtöbb esetben a környezet már a történetünk kezdete előtt létezett, és nagy valószínűséggel utána is fog. Egy jól felépített világ önmagától működik, olyan, mint a miénk: sosem ismerhetjük meg egészen, mindig találunk újabb kérdéseket, melyek megválaszolásával még több kérdés vetődik fel és így tovább. Az a tapasztalatom, hogy a részletek feltárásával egyre messzebbre nyúlik a történetünk fonala és váratlan kincsekre bukkanunk, melyek csak még gazdagabbá teszik a történetünket, sok esetben pedig tálcán kínálják a tökéletes megoldást, ha valahol éppen elakadtunk.

Korlátot szabhatunk a képzeletünknek. Elismerem, ez nem hangzik túl jól, de mindjárt kifejtem. Mikor sok időt és energiát áldozunk valamire, jelen esetben egy-egy történet megírására, szinte lehetetlen elkerülni, hogy érzelmileg is kötődjünk hozzá. A kedvenc szereplőinknek hajlamosak vagyunk emiatt egérutat biztosítani a nehéz helyzetekből, nem ritkán teljesen illogikus, hihetetlen módokon - az efféle csodás, lehetetlennek tűnő megmenekülések pedig általában nem szolgálnak a történet javára. Ha ismerjük a világunk határait, tudjuk, mi hogyan működik benne, az rákényszerít minket, hogy az adott kereten belül kutassunk megoldás után (vagy leírjunk néhány tragikus halálesetet...).

Elég feltenni néhány kérdést és folyamatosan kutatni a miértek után. Az alapvetőnek tűnő dolgok is bátran megkérdőjelezhetők, és lehet, hogy az átgondolás után kicsit más szemmel nézünk majd akár a saját, akár a kitalált világunkra.