Interjú az íróval - Zakuro

Szerda lévén egy vendéget köszönthetek a blogon, aki ezúttal nem más, mint Zakuro. Tőle olvashattunk már egy nagy sikerű vendégposztot a szereplők születéséről, most pedig arra kértem, válaszoljon néhány kérdésemre a saját írói működésével kapcsolatban. Íme:

Mióta foglalkozol az írással, és hogyan kezdted el?

Ma már hihetetlen, de régebben gyűlöltem olvasni. Kvázi az írást sem kicsi korban kezdtem. Körülbelül tizenhárom-tizennégy éves koromtól koptatom a billentyűzetet, és fordítom értelmes dologra is a gép előtt töltött időt. Az egész úgy kezdődött, hogy elolvastam a Harry Potter első részét, majd egy évre rá a következő három kötetet egy húzásra. J.K. Rowling világa levett a lábamról, odavoltam a gyönyörtől, és a felismeréstől: jé, nem hiába tanultam meg olvasni! Aztán lassacskán azt vettem észre, hogy szürke kis életem egyszeriben szűknek tűnt. Olyan volt, mint amikor egy kiadós alvás után nyújtózkodnál, de nem tudsz, mert egy dobozban aludtál és nincs elég helyed. Nagyjából én is így voltam, a fantáziám megkapta az inspirációtöltetét, viszont ezt csak később fogtam fel. Viszont amint feleszméltem, megírtam életem első történetét. Kezdésnek rögtön egy trilógiát - minek aprózzuk el alapon.

Mit jelent számodra az írás? Inkább csak hobbi, vagy vannak vele komolyabb terveid?

Eleinte hobbinak indult. Úgy voltam vele, hogy „ó, ugyan már, ki a frászt érdekel az agymenésem, meg egyébként is, mit mutogassam magamat”? Viszont amikor regisztráltam életem első fanfices oldalára és eljutottam addig a pontig, hogy na töltsünk fel valamit, ne csak olvassunk, megváltoztak a dolgok. Természetesen azért, mert többségében pozitív visszajelzéseket kaptam, ez pedig kiváló ösztönzés és önbizalomdopping volt.

A jelenlegi felállás szerint az egyetem végeztével újságíró szeretnék lenni, de az abszolút cél a könyvkiadás. Ha ez sikerülne, szerintem akkor pucéran végigfutnék a városon (legalább címlapra kerülnék, és én lehetnék az újabb celeb.)

Azért én remélem, a futkosás helyett inkább a könyvedre figyelnek majd fel. :) Van olyan alkotó vagy történet, amely hatással volt rád mint íróra? Miben nyilvánul meg ez a hatás?

Miután kamaszként felfedeztem az olvasás nyújtotta örömöket, rájöttem, hogy nem csak J.K. Rowling írt jó könyvet. Az írónő – és a Harry Potter-sorozat – természetesen hatással volt rám, a fantasyszeretetem például egy az egyben tőle jött. A kezdeti stílusomat is neki köszönhetem, ma már remélem, úgy-ahogy rátaláltam a saját hangomra.

Anne Rice vámpírtörténetei megmutatták a sötétségben rejlő szépségeket, Oscar Wild leírásai ámulatba ejtőek – ha én is ilyet tudnék, a földhöz csapkodnám a hátsómat. Goethe Faustja Mephistóval nyújtott nekem sokat. A körmönfont karaktereimet ennek a pokolfajzatnak a számlájára írhatom. Dan Brown és Agatha Christie a csavaros történeteikkel nyomtak sokat a latba – a Da Vinci-kód után mindenáron csavart csavarra akartam halmozni, aztán rájöttem, hogy a kevesebb több. Valójába napestig folytathatnám a felsorolást. Minden, amit nézek, olvasok, hallgatok hatással van rám, de hogy mi kerül a történetekbe, az csak később derül ki.

Fanfictiont vagy saját művet írsz szívesebben? Tapasztalataid szerint mennyiben más a kettő?

Abszolút és egyértelműen a saját művek odaadó híve vagyok. (Habár volt egy-két röpke megcsalásos jelenetem Harry Potter-ficek formájában, de azok csak egyéjszakás kalandok. Frigyet ettől még nem bontottunk!)

Fanfictionnél – nekem – nehézség, hogy például karakterhű legyek. Emlékszem, az egyik HP-s novellámnál meg is szenvedtem Sirius jellemével (a többiekével nem különb). Nehéz olyasvalakit hitelesen visszaadni, akit nem én alkottam. Saját sztorinál olyan karaktereket formázok meg, amilyeneket akarok. Senki nem fogja észrevenni, ha nem olyanok, mint amilyennek eredetileg szerettem volna őket. Az viszont nehéz a saját írásoknál, hogy nekem kell mindent kiagyalni. Van, hogy egy-két óra alatt kész a szereplőgárda és a főbb jelenetek helyszínei – nagy vonalakban -, máskor viszont hetekig szenvedek velük. Fic esetében mindez készen áll. Ennyi előnyét látom csupán a fanfictionöknek.

Min dolgozol jelenleg?

Soroljam? Oké. Van hat befejezetlen, folyamatban lévő regényem, kettő ezek közül több kötetesre tervezett, de még az elsőkön se vagyok túl. Továbbá ott van a Merengős kihívás, amivel több, mint valószínű, hogy túlvállaltam magam (sokat akart a szarka, de elfogyott a tinta), plusz tervben van még két-három történet. Két történetet felújítok, az egyiket már elkezdtem, a másiknak az eredetijét se fejeztem még be. Ja, és van néhány megkezdett novellám is. Az a gond, hogy túl sok az ötlet, túl sokat akarok megírni, túl sokba fogok bele és túl sokat hagyok félbe. De ha nem kezdek neki, akkor félek, hogy elfelejtem. Mindenesetre: az elkövetkezendő évtizedekben azt hiszem nem fogok unatkozni.

Az biztos! És vannak bevált szokásaid az írással kapcsolatban? 

Az egyetlen biztos támpontom a zene. Zene nélkül nem tudok írni és pont. Próbáltam már, katasztrofális eredménnyel. Egyedül a lejátszási listát variálom történetenként, illetve azok hangulatától függ, hogy éppen mit hallgatok. A dalok sokat segítenek, volt, hogy egy számról eszembe jutott egy jelenet, az a jelenet megragadt bennem, és szépen felépítettem köré egy történetet.

Máskor egy mondatnál, vagy szókapcsolatnál, esetleg hasonlatnál állok meg. Talán furcsán hangzik, de ilyenek köré is képes vagyok egész sztorikat felhúzni, holott csak úgy indulok neki, hogy kicsit tovább gombolyítom a szavakat.

Olyan is gyakran előfordul, hogy először csak egy szereplőm van. Az a baj, hogy sok karaktert kitalálok, de általában nehezen tudom őket egy történetbe zsuppolni, mert olyan személyiségük van, hogy az külön regényt ér. Nevekből is születtek karakterek. Belőlük meg több oldalas történetek.

Summázva: bevett szokás nálam egy van: zene. A többi random, változik, mint az időjárás.

Ja, és a csokoládé. Az még elengedhetetlen!

Ha találkozhatnál egy fiktív szereplővel, ki lenne az és miért? 

Ha tehetném, Robert Langdonnal (Da Vinci-kód) beszélnék le egy találkozót (tegyük félre, hogy nem vagyok perfekt angolból). Intelligens, van humora, néha kicsit esetlen és rendkívül művelt, jól tájékozott a szakterületén. Az is tetszik benne, hogy nem akar mindenben profinak tűnni, ha valamit nem ismer, azt belátja. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy egy előadását milyen szívesen végigülném, miatta és a témák miatt. Szimbolika, miszticizmus… *lefolyik a székről*.

A saját szereplőgárdámból… huh. Azt hiszem, Williammel (Bite me!). Első körben megkérdezném tőle, hogy mégis hogy a búbánatba gondolta azt, hogy előlép háttérből-szálakat-mozgatom-a-saját oldalamon karakterré, mivel ez egyáltalán nem volt tervben! Második körben: hatalmas bociszemekkel kérlelném, hogy avasson be a terveibe, a miértekbe, a hogyanokba és engedje meg, hogy egy kimerítő túrát tegyek agya minden eldugott szegletében. (Nighttal nem akarok összefutni! Ziher, hogy ki akarna nyírni, és őszintén szólva: minden oka megvan rá…)

Hol olvashatunk tőled?

AFS-en (Anime-Fanfiction Style), Merengőn vagyok a legaktívabb. Mostanában inkább Merengőn. De Imagine-en is fönt vagyok, csak másik néven, inkognitóban. Sose találtok ott meg! *gonosz kacaj*

Továbbá blogon is bombázom a jónépet elvetemült szellemem atombombasztikus szüleményeivel, gondolataival. (Szivárgok én ezerfele, mint a mérgesgáz!)

Köszönöm a lehetőséget, a türelmet, a helyet, köszönöm a szüleimnek, barátaimnak, rokonaimnak, volt osztályfőnökömnek, rajztanáromnak, a macskáimnak, a testvéremnek, állandó kritikusaimnak és természetesen a Connecting the Dots blognak, hogy mindezt elmondhattam! J

A csoki legyen veletek!

Én is köszönöm Zakurónak, hogy válaszolt a kérdéseimre! Nézzetek be hozzá és olvassatok. :)

Hírességek okossága - Hayao Miyazaki

Hayao Miyazaki Oscar-díjas japán rajzfilmkészítő, többek között olyan művek alkotója, mint A vándorló palota, Chihiro Szellemországban, Laputa - Az égi palota, Nauszikaa - A szél harcosai stb. Az alábbiakban az ő írói módszeréről olvashattok, amit egy interjúra adott válaszai alapján szedtek listába.

1. Már akkor elkezdenek dolgozni a filmen, mikor még be sincs fejezve a történet. Miyazaki csak elkezd írni, a sztori menet közben alakul.

2. Sosem hagy veszni semmilyen ötletet, még akkor sem, ha az nem illik az adott elképzeléséhez. Elraktározza őket és igyekszik megtalálni számukra a megfelelő helyet.

3. A szereplői ismétlésekből születnek. Újra meg újra elgondolkodik rajtuk, míg ki nem rajzolódnak a fejében. Azután elképzeli a történet helyszínét, a szereplők környezetét, és fejben velük együtt újra meg újra ellátogat oda. Megfigyeli, hogyan viselkednek a szereplői azon a helyen.

4. Olyan szereplőkről ír, akiket szeret, vagy akikről maga is szívesen olvasna.

5. A szereplőket és problémáikat a való világról mintázza, a fantasyn belül is megőrzi a realitást.

6. Nem tiltakozik, ha a történet túlnő az eredeti terven, alkalmazkodik a mű követeléseihez.

7. Hagyja, hogy a történet a tudatalattijában bontakozzon ki, nem alkalmazkodik szigorúan a logika szabályaihoz. Ha szokatlan megoldások jutnak eszébe, felhasználja őket.

8. Felhasznál festményeket, fotókat és mindenféle látványt, hogy befolyásolják a történet irányát. Mindvégig maga elé képzeli ezeket, miközben alkot.

9. Nem kényszeríti a saját világnézetét a történetre, hagyja, hogy a közönség maga alakítsa ki a véleményét jóról és rosszról.

10. Feltétlen odaadással ír, és mindig törekszik rá, hogy a történetei egy új kezdet lehetőségét sugallják. A közönségnek éreznie kell, hogy a dolgokon igenis lehet változtatni.

11. Nem történetmondónak tartja magát, hanem művésznek, aki hisz a történetek erejében. Hiszi, hogy a történetek, amiket hallunk, hatással vannak ránk, alakítanak bennünket, ezért műveivel igyekszik inspirálni a közönségét.

12. Törekszik rá, hogy megtartsa az egyensúlyt a képzelet világa és a virtuális valóság között. Utóbbi a valóság tagadása, mely bebörtönzi az embert, míg a nyitott lélek fantáziája a hétköznapokban is segít.

13. Igyekszik olyan szereplőket alkotni, akiket hiába szült a fantázia, akkor is felismerhető bennük az emberi.

14. Személyes tapasztalatai is befolyásolják a története elemeit, gyakran épít saját erőteljes élményeire.

15. A történetének minden jelenete számít, mindnek meghatározó szerepe és megoldandó problémái vannak. A jelenetek egymásra épülnek, egymásból nőnek ki. Nincs a műveiben egyetlen központi jelenet, viszont bizonyos részeket erőteljes szimbolikával ruház fel, melyek illusztrálják, miként fejlődött a főszereplő.

16. Más művészeket is tanulmányoz, hagyja, hogy a munkásságuk hatással legyen a sajátjára.

17. Szünetet tart a nagyobb lélegzetvételű történetek között, az alatt az idő alatt kisebb projekteken dolgozik.

18. Lesz ami lesz alapon áll neki a történetnek. Nem befolyásolja, hogyan fogadja majd a közönség vagy mennyire lesz sikeres, ugyanakkor felismeri és felhasználja azt, ami egyszer már bevált.

Bár Miyazaki nem író, úgy gondolom, a módszere rajzfilmekre és könyvekre egyaránt alkalmazható. Nektek mi a véleményetek? 

A játék nyertese és egy kis rendszer a káoszban

Tegnap lezárult a játékra való jelentkezés határideje. Hárman jelentkeztek, én pedig mindhármuk hozzászólásának nagyon örültem és ezúton is szeretném megköszönni. Nem jó érzés emberek között választani, de a játék az játék, úgyhogy a véletlenszám-generátor eredménye alapján most ki is hirdetném a győztest:

A játék nyertese nem más, mint Nocy!

Gratulálok, hamarosan megy neked egy levélke! ;) Nocy a felajánlott nyeremények közül a kritikát választotta, az írását a hozzászólásaimmal együtt ti is olvashatjátok majd a blogon.

Remélem, a többiek nem keseredtek el, és amint lehet majd egyénileg is beküldeni novellát, élni fognak a lehetőséggel. Addig is itt egy kis virtuális édesség kárpótlásképpen:

Tetszik nekem ez a játék dolog, úgyhogy számítsatok rá, hogy többször is hirdetek még, amint lesz mit ünnepelni. :)

A bejegyzés címének másik részéről annyi lenne a mondanivalóm, hogy mivel az utóbbi időben elég ritkán és rendszertelenül volt bejegyzés, és ez sem az olvasóknak, sem nekem nem jó, ezentúl menetrendszerűen fogok írni a blogra. A héten a különböző típusú bejegyzéseknek meglesz a maguk kijelölt napja, így tudni fogjátok, mikor számíthattok rájuk.

• A hetet valami hivatalosabb dologgal kéne kezdeni, mint az én fecsegésem, úgyhogy hétfőnként Hírességek okossága címszó alatt publikált írók és más művészek tanácsait, gondolatait olvashatjátok majd. Aztán lehet vitatkozni, mennyire értetek egyet velük (bevallom, van, hogy én semennyire...).

• Szerda lesz az Interjú az íróval és a vendégposztok ideje, ezek hetenként felváltva lesznek olvashatók. Ez persze attól is függ, hogy megtiszteltek-e azzal, hogy elvállaljátok a felkérésemet, de én azért reménykedem.^^ Ha van kedvetek válaszolni néhány kérdésre, vagy van kész cikketek, ami szerintetek illene a blogra, jelentkezés alapján is működhet a dolog, az Elérhetőség menüpont alatt tudtok írni nekem.
  
• Bár még nem zárult le a szavazás, az eddigiek alapján úgy láttam, lenne igény a novellabeküldős-kritizálós rovatra, ezek napja lesz a szombat. Elsőként Nocy-ét olvashatjátok majd a jövő héten, akkor fogom kiírni a pontos feltételeket.
  
• Nem tudom, mennyire érdekel ez titeket, de úgy gondoltam, vasárnaponként személyes jellegű bejegyzéseket raknék fel, elsősorban az írásaimmal kapcsolatban. Szeretném, ha látnátok, hogy bár vannak ismereteim az írástechnikáról, amiktől megértek bizonyos dolgokat, maga az alkotás akkor sem kirázom-a-kisujjamból-és-tudom-hogy-tökéletes típusú valami, hanem ugyanúgy megküzdök vele, mint bárki más.
  
• A hét többi napján bármikor jöhetnek majd az írástechnikával kapcsolatos bejegyzések. Ezeket nem ígérem rendszeresen, sőt valószínű, hogy nem is tudom majd hetente elkészíteni őket, de igyekezni fogok. Ezért is tartom jónak ezt a menetrendet, hogy a kiszámíthatatlan programjaim és a lustaságom ellenére is legyen mit olvasnotok.

Magamat ismerve nem tudom, sikerül-e majd betartani a fentieket, de egyelőre ez a terv, próbálom teljesíteni. Nemsokára kezdem az egyetemet, felköltözöm Pestre, úgyhogy előfordulhat, hogy nem mindig jön össze, ebben az esetben szólni fogok és kérlek, nézzétek el nekem.

Egyes szám harmadik személy - mindentudó elbeszélő

Az egyes szám harmadik személyű elbeszélést használják leggyakrabban az irodalomban, ebben az esetben az elbeszélés alanyára "ő"-ként utalunk. Az egyes szám első személyhez hasonlóan itt is használhatunk jelen és múlt időt. Utóbbi az általánosan elfogadott, de harmadik személy/jelen időre is találunk példát (pl. John Updike - Nyúlcipő).

Ezt a nézőpontot alapvetően két szempont szerint szokás csoportosítani: narratív távolság, illetve az elbeszélő rendelkezésére álló ismeretek mennyisége és minősége szerint. A narratív távolság azt jelenti, hogy az elbeszélő milyen "messziről" jellemzi a történetet: közelről, a szereplők érzéseit és gondolatait is átadva, vagy pedig ezek nélkül, tényközlésre szorítkozva. A másik szempont szerint, az elbeszélő tudásmennyiségétől függően megkülönböztetünk mindentudó, illetve korlátozott nézőpontú elbeszélőket. Ebben a bejegyzésben a mindentudó elbeszélőkről lesz szó.

A mindentudó elbeszélő lényege már a nevében benne foglaltatik. A Wikipédia meghatározása szerint "az ilyen történetet egy olyan mesemondó beszéli el, aki nem vesz részt a történetben, de ismer minden tényt, beleértve a szereplők gondolatait is." Vagyis ha ilyen nézőpontot használ, az író aztán tényleg istent játszhat a saját világában. Belebújhat az összes szereplő bőrébe és agyába, egyaránt mesélhet múltbeli vagy jelenbeli eseményekről, történelemleckét adhat a világról, kitekinthet távoli helyekre, tanulságokat vonhat le anélkül, hogy ahhoz maguknak a szereplőknek jelen kelljen lenniük.

Ez az elbeszélői magatartás ebből fakadóan talán a legjobb választás hatalmas ívű történeteknél, ahol nem egyetlen vagy néhány ember sorsáról van szó, hanem egész világokat, korokat ölel át a történet. A legklasszikusabb példa erre A Gyűrűk Ura, amely elképzelhetetlen lenne egyetlen szereplő szemszögéből. A történet megkívánja, hogy az olvasó olyan információkat is megkapjon, amelyekkel az egyes szereplők csak töredékesen vagy egyáltalán nincsenek tisztában.

Az elbeszélő ebben az esetben igyekezhet láthatatlan maradni, jellemtelennek, puszta közvetítőnek történet és olvasó között, de az is előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb mértékben saját személyiséggel ruházzuk fel, megszólítja az olvasót és ítélkezik is a történések, szereplők fölött. Régebben sokszor használták a mindentudó elbeszélőt mint az író szócsövét, aki saját világnézetét, gondolatait adta át ilyen formán a közönségének.

Az alábbi példa C.S Lewis művéből, A Hajnalvándor útja című regényből származik:

Történetünk  ott  kezdődik,  amikor  végre  Lucy  és  Edmund  kettesben  maradtak  egyik  délután  Lucy  szobájában.  Természetesen  Narniáról folyt a szó, a csodálatos és nagy titkukról. Gondolom, mindannyiunknak van  egy  ilyen  titkos  országa,  de  számunkra  ez  csak  egy  képzeletbeli ország. Ebből a szempontból szerencsésebbek voltak, mint bárki más.

Itt egyértelmű, hogy mindentudó elbeszélőről van szó, hiszen kívülről jellemzi a szereplőket, kiszól az olvasókhoz. Nézzünk egy másik példát, ami saját, mert hirtelen nem jut eszembe konkrét könyv, ami hasonló technikát alkalmaz (pedig van egy csomó...):

Mary ösztönösen cselekedett, ahogy csak az olyan emberek tudnak, akiknek hosszú évek tapasztalata áll a hátuk mögött. Kitért a férfi csapása elől, és ugyanazzal a mozdulattal előkapta saját fegyverét. Most minden eldől, gondolta a lány. Dühtől elhomályosult szemmel támadásba lendült.

Maga az írás minősége most nem lényeges, koncentráljunk inkább a nézőpontbeli sajátosságokra. Első ránézésre az előbbi bekezdésre azt mondhatnánk, hogy nem is mindentudó elbeszélővel van dolgunk, hanem Mary szemszögéből látjuk a dolgokat, ő a nézőpontkarakter. De figyeljük csak meg az árulkodó jeleket:

• "...ahogy csak az olyan emberek tudnak, akiknek hosszú évek tapasztalata áll a hátuk mögött." Mary-nek eszébe jutna ez az adott szituációban? Egyáltalán gondolna magáról ilyesmit? Ha igen, akkor sem ilyen formában. Ez valaki másnak az ítélete, véleménye.
• "Most minden eldől, gondolta a lány." A "gondolta a lány" távolságot sugall. A "gondolta" működhetne ugyan korlátozott szemszögben is, de Mary mint elbeszélő nem utalna magára úgy mint "a lány."
• "Dühtől elhomályosult szemmel támadásba lendült." Ez megint olyasmi, aminek maga Mary nincs tudatában vagy nem így jellemezné. Ha tudná, hogy a dühtől elvesztette az ítélőképességét, talán máshogy viselkedne.

Összességében nem kelt olyan érzetet a bekezdés, mintha egy olyan ember közvetítené, aki tényleg jelen van az adott pillanatban, inkább úgy tűnik, mintha valaki más mesélné el Mary történetét. Ez nem feltétlenül baj, van olyan mű, ami ezt követeli meg. Viszont a mindentudó elbeszélőnek, ha nem a kellő körültekintéssel bánunk vele, megvan az a hátránya, hogy növeli a távolságérzetet a történésekkel és - mivel lehetőség van fejből fejbe ugrálni - a szereplőkkel szemben, ami akár oda is vezethet, hogy mivel nem hat rá érzelmileg, az olvasó végleg elveszti az érdeklődését.

Ti milyen elbeszélővel írtok legszívesebben? Milyet szerettek olvasni?

 ***

Holnapig még van lehetőség a játékra jelentkezni, akinek esetleg kedve támadt, a kettővel lentebbi bejegyzésnél megteheti.