12/06/2011

Te lennél szellemíró?

Nemrég olvastam egy cikket a The New York Times oldalán, ami hírességek megjelent könyveivel foglalkozott, illetve azzal, hogy mennyire vagy mennyire nem maguk a sztárok írják ezeket a soknullás bevételt hozó regényeket.

"Nicole Richie-nek két kiadott regénye van. Hilary Duff tavaly adta ki első, Elixír című regényét. Lauren Conrad, a szőke reality-sztárjelölt nemrég kötött szerződést a HarperCollinsszal egy Madison nevű áskálódó, alattomos hollywoodi hercegnőről szóló trilógia megírására. Nicole Polizzi, más néven a 'Jersey Shore' című MTV-s műsorból ismert Snooki, januárban kiadott egy regényt, noha a New York Times-nak tavaly elmondta, hogy mindössze két könyvet olvasott életében. 'A Shore Thing' című műve hamar a New York Times bestseller listájára került."

És bár a csili-vili borítókon a hírességek neve szerepel mint szerző, a legtöbb esetben nem vagy csak nagyon kis mértékben ők azok, akik fáradságos órákat töltenek a könyvek megírásával. Az úgynevezett szellemírók pedig, akik a valódi munkát végzik, legfeljebb a köszönetnyilvánítás apró betűs részében kapnak helyet. A kiadók tisztában vannak mindezzel, de a nyilvánosság előtt ritkán esik szó róla, hogy valaki más írta a könyvet.

"Ms. Duff, énekesnő és színésznő, akinek a regényét októberben publikálta a 'Simon & Schuster Books for Young Readers', egy interjúban elmondta, hogy a könyv cselekménye és szereplői tőle származnak. Azt mondta, eszébe sem jutott a társíróját a köszönetnyilvánítás helyett a borítón feltüntetni. "Ez az én történetem," mondta Ms. Duff. "Az én könyvem. Én írtam, ő csak segített eligazodnom a folyamaton.""

Bár megértem, hogy a parfümök és ruhamárkák mellett a könyvek is majdhogynem kötelező részévé válnak a hírességek által fémjelzett termékek sorának, fölmerült bennem a kérdés, hogy nekünk, földi halandóknak miért nem segít valaki "eligazodni a folyamaton." Mind tele vagyunk ötletekkel, amikből szuper regényeket meg filmeket lehetne csinálni, hahó, ki írja meg helyettünk? Éveket dolgozunk érte, a legtöbbünk számára mégis csak álom marad, hogy a saját könyvét tarthassa a kezében.

Persze, csakis azért akarom, hogy kiadjanak, hogy aztán így jelenhessek meg a könyvem bemutatóján:


Egy cseppet elszomorít.

8 comments:

  1. Hello!:)

    Én ilyenkor szoktam elgondolkodni azon, hogy vajon egyáltalán az ötlet tőlük származik-e. Elvégre, ma már itthon és külföldön is annyi amatőr írói, meg fanfiction oldal van, ahová gyanútlan írók töltögetik fel a történeteiket, hogy egyet-kettőt ellopni igazán nem nagy kunszt. Hiszen ezeket az írásokat se szerzői jog, se semmi egyéb nem védi az illetéktelenektől, és ha utána a valódi író panaszkodni kezd, akkor sem tud komolyabb szankciókat kicsikarni a törvények segítségével, mert ugye ezekért mindenki maga felel. Ha ellopják, ellopják, és pont. Nincs se per, se részesedés, se szerződés, csak a lecke, meg a tanulság. Amik akár egy életre elvehetik az amúgy tehetséges írópalánta kedvét...
    Elhiszem, hogy elszomorít, nekem se hoz édes álmokat. :(

    ReplyDelete
  2. Sziasztok!

    Na, igen... Ezekre szoktam azt mondani, hogy szánalmas, hogy mennyire a pénz és a híresség hajtja őket. Én sosem akarnám egyiket sem ilyen áron, mondjuk valszeg bennem van a hiba azért, mert nem tudok így átgázolni senkin. Komolyan nem értem, az ilyenek hogy tudnak rendesen aludni meg a tükörbe nézni...
    Zaku, ezen még sosem gondolkoztam, de egyébként lehet benne valami. Mert ki tudná ezt bebizonyítani... :S :(

    xoxo, Nocy

    ReplyDelete
  3. At least Lauren Conrad actually wrote her book! (It's too imperfect to be ghostwritten.)

    ReplyDelete
  4. Annyit tennék hozzá, hogy a hírességek szerintem nagyon is okosan csinálják. Persze, szemét, mocsok, aljas dolog, hogy a társ(?)szerzőkük nevét se írják ki, de könyörgöm, valaki csak lepötyögi azt az x oldalét, nem? Valamiért csak megéri neki... Nem hiszem, hogy akár egynek is a fejéhez tartják a pisztolyt, hogy demárpedig te most írsz szépen egy regényt XY-nak. Nem, ők ezt vállalják. Lehet, hogy csak azért, mert egy híresség nevével el tudják adni a könyvüket (mert bármit mond is a drága művésznő, hogy ő találja ki a karaktereket, akkoris az író formálja meg őket), a sajátjukkal meg nem, mert senkit se érdekelne, de akkoris. Megírják! Ráadásul nem vagyok benne biztos, hogy olyan hű de minőségi regényekről van szó... (Nem olvastam tudtommal egyet se, úgyhogy lehet, tévedek, de akkor is...) Tipikus wannabe írók lehetnek ezek, akik rájöttek, hogy csináljanak gyorsan pénzt az átlagos, vagy annál picit jobb, de nem zseniális tehetségükből. Az eladhatóságra megy az egész, szín tiszta üzlet. Marketing. Pénz. És fogadok, hogy baromi jól él belőle az összes (najó, legtöbb…) szellemíró. Úgyhogy ne sajnáljuk már őket, jó?...
    Az más kérdés, amikor ötletet lop az ember a netről, vagy ne adj' Isten egy egész sztorit. Saját történetnél ez nagyon komoly és fájdalmas dolog a szerzőnek, de... azért egy fanficből eljutni a plágiumig, Zaku, az is vicces... a fanfic alapból plágium!:D (Mondom ezt úgy, hogy sorban gyártom őket...) Csak ezt mindenki tudja. Amit meg kiadnak, arról meg nem, azt mindenki a borítón fénylő névhez kapcsolja. Itt jön a gond.
    De ma hírességeket is megértem. Így vagy úgy fel(le)küzdötték magukat oda, ahol vannak, ez az életük, nem tudnak olyan egyszerűen lemondani róla. Szellemileg, lelkileg, egyáltalán a társadalmi és életkörülményeiket tekintve belekerülnek egy spirálba, ahonnan ha kilépnek, vagy kikerülnek, akkor azonnal lecsúszott senkik lesznek a média szemében, jön a találgatás, a pletykák italról, drogokról, nemi hovatartozásról, vadabbnál vadabb elméletek adósságokról, meg ki tudja, miről. Ilyenkor kiderül, mennyi a hamis barát, az ember hirtelen egyedül lesz, rájön, hogy marketing nélkül, ő, önmagában ugyanolyan kis senki, mint a többi proletár, és senkit nem is érdekel valójában, mert csak a felhajtás miatt törődtek vele az emberek - és ez iszonyatos lelki teher. És valahol mélyen mindegyikük tisztában van ezzel, még ha magának se vallja be… Aki magason van, az tud zuhanni. És aki zuhan, az össze is töri magát... Nem hiszem, hogy sokan képesek lennének feldolgozni, hogy x év után ennyi, kifújt a dolog, már nem érdekesek többé - mi sem nagyon bírnánk ki sztem. Úgyhogy persze, hogy minden eszközt megragadnak, hogy több lábon álljanak, hogy hosszútávon is emlékezzenek rájuk, hogy érdekesek legyenek, hogy mindig legyen egy új oldaluk, amit megmutathatnak, hogy minden szarra kaphatóak, néha már megalázó helyzeteket, szerepeket is vállalnak. A könyv erre jó, mert minőséginek hat. Még mindig benne van a köztudatban, hogy aki könyvet ír, az egy senki, de akinek ki is adják a könyvét, ráadásul ekkora példányszámban, na, az már valaki!
    Sajnálom őket, az ilyen sztárokat, tényleg, hogy odáig jutottak, hogy hamisítanak maguknak egy könyvet, csak azért, hogy fenntartsák azt a gyilkos spirált, amibe keverték magukat... És fogadok, egy csomó észre sem veszi, mit csinál! Elhiszik, hogy övék a sztori, hogy ők a sztárok, hogy különlegesek, hogy csak „segítenek” nekik, amikor legépelnek helyettük x-száz oldalt…
    Ha valakit, akkor inkább őket sajnáljuk, mint a bérmunkában dolgozó szellemírókat! Bár... Zsák a foltját...
    De persze ez magánvélemény, és személyes tapasztalatok híján még oltári baromság is lehet. Akkor is ez az, ami a legvalószínűbb nekem.

    ReplyDelete
  5. MJ:
    A kommentedet olvasva jöttem rá, hogy teljesen más vonható le a posztból, mint amit ki akartam fejezni. Nem sajnálom én a szellemírókat, sőt. Egyetértek veled abban, hogy aki ilyet vállal, az valószínűleg a pénzre megy/saját magát nem tudja eladni, és akár megemlítik, akár nem, nagyon is jól jár egy ilyen könyvvel.
    A fenti sztárocskák sorsa őszintén szólva nem okoz álmatlan éjszakákat. Látom a spirált, amiről beszélsz, és szomorú, hogy a médiának nincs jobb dolga, mint rajtuk élősködni. De saját döntés alapján jutottak oda, ahol vannak, és ha még élvezik is, hogy nyilvánosan megalázzák magukat, akkor nem tudom sajnálni őket. Vannak olyan hírességek is, akik nem érzik ennek szükségét.
    Valójában magamat sajnáltam a bejegyzéssel. Szánalmas, de ez van. Nem tudom, kiadnak-e valaha is. Nem élek abban a hitben, hogy amit most írok, az többet ér egy rakás szarnál, de folyamatosan teszek azért, hogy jobb legyek (Ettől függetlenül persze totál reális, hogy egész életemben középszerű marad az írásom, de ez egy másik téma.). A lényeg nagyjából ez lett volna: elkeserített, hogy ami nekem ennyire fontos, mégse biztos, hogy elérem, az valakinek egy csettintés, és nem jelent neki mást, csak a saját népszerűsítését meg újabb bevételi forrást. De ja, igazad van, a világ így működik, nincs értelme rinyálni rajta, meg nem is éri meg. Többet nem is fogok, ígérem.

    Köszönöm a hozzászólásodat, helyre rakott pár dolgot.

    ReplyDelete
  6. Sziasztok!

    Amikor tegnap elolvastam a cikkedet, Olivia, nem kommenteltem hozzá, pedig megvolt az alapötlet, hogy mit írnék. De ezek után nem tudom, hogy értelmes lenne-e.

    Én nem tudtam megérteni, hogy lehet képes valaki arra, hogy fáradtságos munkával megírjon egy könyvet, amit aztán egy tökéletesnek beállított cicamica vagy cicafiú neve alatt fémjelezzenek. (Manton Jager hozzászólását elolvasva most már magamat érzem ostobának, amiért nem jöttem rá magam is.)
    Mi annak az embernek az írás? Csupán pénzkereseti lehetőség. Ugyanolyan báb, mint az a sztár a címlapon, és ez a szörnyű. Nekem - és még szerintem sok más bloggernek, írópalántának -, az írás egy csodálatos dolog, amivel kifejezhetem a gondolataimat és el is juttathatom másokhoz. Talán naív vagyok. Ha nem is adnak ki soha a büdös életbe, inkább írok egész életemben egy nyavalyás blogra, minthogy ilyen siralmas életem legyen.
    A sztárok élete nem is olyan irigylésre méltó, mint amilyennek kiskorunkban tűnik. A média is egy nagy kalap lócitrom, a hátam közepére nem kívánom.

    Egy dologban azért még reménykedem: a nagy bestsellereket író igazi(?) írok nem ezért, és nem így csinálják. Az már tényleg elkeserítő lenne.


    Piper

    ReplyDelete
  7. Sziasztok.
    Én csak annyit tennék hozzá, olvasva a kommenteket is, hogy nem a sztárokat vagy épp a szellemírókat kéne sajnálni. Ez nem erről szól. Ez arról szól, hogy a mai világban sajnos minden művészeti ágat meg lehet becsteleníteni, meg lehet alázni. Mert mi ez már, ha nem az írás "szentségének" megalázása? Most mondhatjátok, hogy hülye sznob vagyok, de aki x éven keresztül csak az írásnak szentelte az életét, vért izzadva rugdosta magát előre, és ismeri, tudja, hogy mi az értékes könyv és könyvben, annak a sztárok irományai - akárki is írja őket - egyfajta gyalázat. Ennyiből én is énekelhetnék, vagy színészkedhetnék, és mondhatnám azt, hogy hú de szuper vagyok, mégsem teszem, mert biztos, hogy lefikáznának, ráadásul a szememre vetnék, hogy hogy is merészeltem én ilyesmit csinálni. A baj az, hogy fordított esetben sajnos ez nem történik meg. A sztárok mindent elintéznek pénzzel. Ők írhatnak minden szart, az írói közösség meg egy szót sem szólhat. Ez itt a gond, nem pedig az, hogy ki írta azt a regényt.

    MJ: a fanfic nem feltétlen plágium. Épp azért hívják fanficnek, mert kölcsönveszel pár karaktert, a világot, de emellé saját történetet is írsz. Az mondjuk viszont igaz, hogy a fanficet nem lopják el, mert azért na... épeszű ember nem egy fanficcel akar befutni. ^^

    ReplyDelete
  8. Hiába telt el 7 év a cikk és a kommentek óta, egyszerűen nem tudok elsiklani ezek felett csak úgy. Remélem, azóta a legtöbbeteknek benőtt a feje lágya.

    Lehet, hogy szentségtelen a "valódi" írásra nézve egy ilyen szellemírt könyv, de azért bele lehet ám gondolni abba is, hogy miért vállal valaki szellemírást. Csupán saját példa alapján is elárulom, van, amikor egyszerűen kell a pénz. Nem a sok pénz, a pénz. Mert a boltban semmit nem adnak ingyen, valamiből enni kell. És ha ne adj' isten valaki képtelen az egyéb aljamunkák elvégzésére, akár fizikai, akár bármilyen más gátak miatt, de valamicskét konyít az íráshoz; akkor a szellemírás egyfajta mentőöv. Akkor inkább haljon éhen az ember szetnségben, minthogy szentségtelen munkával tegyen kenyeret az asztalra?

    ReplyDelete