K mint kritikaírás

Elsőként szeretném leszögezni, hogy a kritika nem egyenlő azzal, hogy "Nagyon tetszett, folytasd!", de még azzal sem, hogy "Itt meg itt kihagytál egy vesszőt." Az előbbi jóleső hozzászólás, az utóbbi pedig része lehet ugyan egy kritikának, de közel sem meríti ki annak fogalmát. Bárkivel előfordul, hogy elnéz dolgokat, és jó, ha a kritika ezekre is rávilágít, de a nyelvtan alapvetően igényesség kérdése - az író feladatkörébe tartozik, hogy utánanézzen és megtanulja. Kritikát nem azért kellene kérnünk, hogy a helyesírásunkat javítgassák: a feladata elsősorban az, hogy az írásunk tartalmi és esztétikai minőségét elemezze, és felhívja a figyelmet mind az erősségeinkre, mind a gyengeségeinkre.

Szinte lehetetlen, hogy a saját munkánkat objektív szemmel nézzük. Érzelmileg kötődünk hozzá, így nehezünkre esik, hogy a leírtakon jelentős mértékben változtassunk, vagy egyáltalán észrevegyük és belássuk, hogy változtatásra lenne szükség. Ha bárki negatívummal illeti az írásunkat, automatikusan védekező üzemmódba kapcsolunk: a mi történetünk, mi ilyennek álmodtuk meg, mások csak ne szóljanak bele abba, hogyan írjuk le.

Ez természetes reakció. A legtöbben ösztönből írnak: abból építkeznek, amit az iskolában tanultakból és olvasmányélményekből tudat alatt elraktároztak arról, hogy milyen egy jó írás. A technikai háttér, vagyis hogy hogyan lehetne a saját írásukban tudatosan elérni azt a szenzációt, amit egy-egy kedvenc könyvük olvasása vált ki, már nem foglalkoztatja őket. Ezért veszik személyes sértésnek, ha valaki úgy találja, hogy bizonyos téren még fejlődniük kell. Nem látják be, hogy a történetalkotás képessége, ugyanúgy, mint a rajztehetség vagy egy hangszer kezelése, tanulást igényel és fejleszthető. Egy jó kritika ebben segít.

Hosszúra nyúlt a bevezető, de ezt mindenképpen szerettem volna tisztázni. Most már rátérhetünk a bejegyzés valódi témájára, vagyis arra, hogy mihez is kezdjünk, ha valaki megkér, hogy véleményezzük az írását. Hiába írunk már évek óta, mások munkájának az elemzése új megközelítést igényel, hiszen nem mindig könnyű rájönni, hogyan fogjunk hozzá, mire figyeljünk.

A legfontosabb, hogy tisztában legyünk vele, mire is kértek fel pontosan, milyen mélységű kritikát szeretne az író. Ha csak az érdekli, hogy szerinted hihető-e a főszereplő reakciója, jogosan lesz elutasító, ha te sorra belekötsz a helyszínek leírásába. Ugyanígy, ha arra kíváncsi, hogy elég kifejező-e a stílusa, nyugodtan belemehetsz mondatonkénti elemzésbe is.

Azt sem árt megkérdezni, milyen állapotban van az írás, amit kaptunk: a kísérletezés stádiumában tart, csak teszteli az író az ötletet, vagy szeretné már közönség elé tárni? Ezt is figyelembe kell vennünk, és annak megfelelően olvasni.

Összességében hasznos lehet, ha a kritikánkban utalunk a következőkre:

• Megkapó a nyitójelenet? Az első mondat? Elég figyelemfelkeltő az eleje, hogy tovább olvassak?
• Elég érdekesnek találom a főszereplőt, hogy egy egész regényen át olvassak róla?
• Kiderül már az elején, hogy mi a főszereplő célja? Van valami, ami hajtja a cselekményt? Felmerülnek válaszra váró kérdések?
• Valódinak hatnak a szereplők? Hihető, hogy mit miért tesznek és hogyan reagálnak? Végig hitelesek maradnak?
• Vannak tétek, van valami kockázat, amely elég izgalmas ahhoz, hogy tovább olvassak?
• Elegendő a háttértörténet a megértéshez, vagy épp túl sokat közöl egyszerre az író?
• Logikailag értelmes a cselekmény?
• Tartalmaz a sztori új megoldásokat, váratlan fordulatokat, vagy kiszámítható az egész?
• Jó az elbeszélés tempója? Túl lassú, túl gyors?

Ez inkább a tartalomra megy rá, nem a konkrét írás minőségére. A továbbiakban figyelhetünk ezekre is:

• Kellemes olvasni? Természetesnek hat az írás, vagy vannak benne kilógó, erőltetett mondatok?
• Egyértelmű, hogy mikor ki beszél?
• Kidolgozottnak, valódinak hat a történet világa, vagy olyan, mintha légüres térben játszódna?
• Vannak vontatott részek? Vagy olyanok, ahol túl gyors a cselekménymenet?
• Van valami, ami nem egészen világos vagy félreérthető?
• Vannak fölösleges ismétlések? (nemcsak szavak, kifejezések szintjén, hanem információkkal vagy helyzetekkel kapcsolatban)
• Előfordulnak közhelyek, töltelékszavak, terjengős mondatok?
• Van bármi, ami kilóg a szövegből és megállít az olvasásban?
• Vannak elírások, helyesírási hibák?
• Vannak jelenetek vagy mellékszálak, amelyek nem viszik előre a cselekményt?
• Vannak olyan részek, amelyek nem kötnek le? Elkalandoztam valahol olvasás közben?
• A befejezés logikusan következik a már leírtakból?

És ezeken kívül bármi, ami eszedbe jut a művel kapcsolatban.

Kritikát írni nem könnyű. Nemcsak azért, mert hatalmas odafigyelést és átgondolást igényel, hanem azért is, mert az ember tudja, hogy a hibák kiemelésével nyilván nem fog örömet szerezni a másiknak. Éppen ezért fontos az, amit már említettem: hogy legyünk tisztában vele, mi az, amire az írónak szüksége van. Ha pátyolgatást és bátorítást akar, hát kapjon azt, de ha komolyan gondolja és fejlődni szeretne, abban csak úgy segíthetünk neki, hogy a szemébe mondjuk, min kell javítania.

Ehhez azonban nem szabad durvának lennünk, és mindenképp kerülnünk kell a személyeskedést. A kritikánk nem az író személyének szól, hanem a leírt szavainak. Lényeges tehát a megfelelő csomagolás: ha felsoroltál neki tíz negatív dolgot, próbálj mellé legalább annyit találni, ami viszont tetszett vagy bevált. Nem az a cél, hogy porig alázzuk az írót, hanem hogy megerősítsük abban, amit csinál, ugyanakkor lehetőséget kínáljunk a fejlődésre.

Vendégposzt: A kritikáról by Nilla

Üdv mindenkinek 2011-ben! Újév örömére egy kis meglepetéssel készültem: mostantól kezdve elindul egy sorozat a blogon, melynek keretében bizonyos időközönként nem én, hanem más írók osztják majd meg veletek az írással kapcsolatos tapasztalataikat.

Nilla, aki az I.K.A.I.T.-on segít az íróknak kritikáival, volt olyan kedves, hogy elvállalta a legelső vendégbejegyzést. Talán nem meglepő, hogy arról fog beszélni, amivel az előbb említett blog is foglalkozik: a kritikaírásról.

Fogadjátok szeretettel! :)

Biztosan szeretsz ficeket olvasni. Naná, hiszen itt vagy, és ezt olvasod jelen pillanatban is. Na de amikor végére értél egy-egy novellának, fejezetnek, történetnek, hagysz magad után néhány soros véleményt?

Ilyenkor az olvasók körülbelül hetvenöt százaléka azt mondja, hogy nem. És miért nem? Erre keresi sok-sok író a választ, többek között én is.

Én személy szerint tudom, hogy milyen az, ha nem kap semmi, és tényleg abszolút semmiféle visszajelzést az ember. Amikor látod, hogy naponta rengetegen kattolnak a blogodra, és olvasnak is, de arra nem képesek, hogy a „Tetszik” gombra kattintsanak. A hozzászólásról, véleményről, kritikáról már ne is beszéljünk...

Nem azért kell hozzászólni a fejezethez, hogy az író egóját fényezzük. Egyáltalán nem. Sokan vannak, akik talán azért nem írnak, mert ezt így gondolják. Pedig a közelében sem járnak az igazságnak. Azért kellene írni, hogy az író fejlődjön. Képzeljétek csak el! Miből is tanulna, ha soha senki nem mondja el, mit csinál rosszul?

Mert igen, sokan elfeledkeznek arról, hogy milyen is egy jó kritika: azzal foglalkozik, hogy min kellene javítani, mit kellene máshogyan tenni. Na, és itt jön a képbe az, amit én magyarázok. Ha nem írunk, nem tanul az a szerencsétlen... :)

A másik probléma: időhiány. Sokan panaszkodnak erre, és egy aprócska részem meg is érti őket. Velem is előfordult már, hogy inkább a földrajztételek kidolgozására kellett volna fordítanom az időmet, és nem olvasásra vagy írásra. Én ilyenkor mindig azt javaslom az embereknek, hogy gondoljanak bele egy picit, mennyi ideig tart egy írónak megírni a fejezetet. Két-három óra, netán nap? Igen, az is megeshet. Az olvasóknak pedig meddig tart leírni a véleményüket? Nem kellene, csak öt percet fordítani rá.

Fordított helyzetben mi lenne? Azok sem örülnének, ha nem kapnának kritikát, akik előtte nem adtak.

Szintén nagyon általános gond: sokan nem bírják elviselni a negatív véleményt. Meg is értem őket, hiszen nem túl lelket simogató érzés, amikor az ember azt olvassa, hogy mi a hibája... De ez a dolgok rendje. Egy ilyen típusú hozzászólásból nem fog tanulni az ember: „Jaj, de szuper volt! Imádtam, folytasd gyorsan!” Nagyon kedves, tényleg, és pozitívum, hogy egyáltalán ennyi időt fordított az íróra, de valljuk be, nem elég semmire sem. Azt hiszem, ki merem jelenteni, hogy az ilyen ajnározó kommentárok miatt olyan baromira nehéz elviselni egyeseknek a negatívumokat. Én is kaptam már elég rendesen, de nem akadtam ki. Megfogadtam a tanácsokat, majd magamban füstölögtem egy jót, esetleg nevettem egy sort. Azt tanácsolom az ilyen sértődős íróknak, nőjenek fel egy picit! ;)

Itt pedig lehetőségem van áttérni egy újabb témára: az olyan kritizálókra, akik átestek a ló túlsó oldalára. A mondandójukat cseppet sem cenzúrázva vagy finomítva adják elő. Ezen esetekben általában elhangzanak vulgáris kifejezések is (és ilyenkor az írónak igen nagy önuralomra van szüksége, hogy ne válaszoljon ugyanilyen stílusban).

Ezzel szerintem ezek az emberek csak ledegradálják magukat, amolyan „savanyú a szőlő” effektusban. Én persze csak egy kis földi halandó vagyok, nem mondhatom meg senkinek sem, hogy mit tegyen vagy mit ne, de azért azt tudom tanácsolni, hogy ezt hanyagolják. Olyan „intellektuális” képet kapunk róluk, hogy abból egy életre elég lesz...

Ha már ennyi negatívumot kiemeltem, akkor jöjjön a kritika másik elengedhetetlen fele is, a pozitívum. Nem szabad kihagyni! Gondoljunk csak bele, hogy a citrom sem olyan savanyú, ha martinit kap mellé az ember. :) Arra gondolok itt, hogy még ha netán-tán semmi sem tetszett az írásában, akkor is emelj ki legalább egy-két pozitívumot, hiszen nem szeretnéd az írónak az önbecsülését a földbe tiporni. :)

Elérkeztünk utazásunk utolsó pontjába, a gépezet másik feléhez: az íróhoz. Ugye, egy kritikához két ember kell...

Sokan vannak, akik kérnek kritikát, és kapnak is. Sokan vannak, akik kérnek, és nem kapnak. Sokan vannak, akik nem is kérnek, és nem is kapnak. Viszont azt általánosságban kijelenthetjük: szüksége van rá az írónak. Az most mindegy, hogy kimutatja-e vagy nem. Ez így van, ezzel nem lehet vitatkozni. :)

Általában válaszolni is kell(ene) egy kritikára, persze nem tapló, bunkó stílusban. Ja, és igen! Ha lehet, egy „Kösz, hasznos volt.” félmondatnál igyekezzünk többet kipréselni magunkból.

A kritikával persze nem mindig kell egyet érteni. Meg is lehet cáfolni azt, ha úgy érzed, nem jogos, igazságtalan. Persze a morális dolgokat igyekezzünk betartani, és kerüljük az ilyesmiket: „Kösz! Húzz te a ******* kritizálni...”

Amit még megemlítenék az íróknak a végére: ne könyörögj a kritikákért! Ne fenyegetőzz, ne akard megmutatni, hogy mennyire feljebbvaló vagy az olvasónál. Ebben tutira biztos vagyok, a közönség ezt nem szereti. Inkább legyél kreatív, és próbálj meg mindenféle játékokat kitalálni, aminek a kritikákhoz van köze. Határ a csillagos ég. Csak kérlek, tényleg ne fenyegetőzz. Borzasztóan irritáló tud lenni, amikor valaki nagy szavakkal dobálózik kétségbeesésében. És elárulom, hogy az olvasók nem szívesen térnek vissza egy olyan helyre, ahol előtte lehúzták őket...

Nos, azt hiszem, ennyi lenne. Remélem, sikerült mindenkinek némi újat, találót mondanom. Olvassatok sokat, és ne felejtsetek el kritikát írni! ;)

Üdvözlettel: Nilla

 Azt hiszem, bőven találunk itt hasznos tanácsot mind az olvasók, mind az írók számára :)

Ti írtok véleményt? Voltak különösen jó vagy rossz tapasztalataitok a kritikákkal?

Köszönöm szépen Nillának, hogy vállalta a bejegyzés megírását! :)