Vendégposzt: A kritikáról by Nilla

Üdv mindenkinek 2011-ben! Újév örömére egy kis meglepetéssel készültem: mostantól kezdve elindul egy sorozat a blogon, melynek keretében bizonyos időközönként nem én, hanem más írók osztják majd meg veletek az írással kapcsolatos tapasztalataikat.

Nilla, aki az I.K.A.I.T.-on segít az íróknak kritikáival, volt olyan kedves, hogy elvállalta a legelső vendégbejegyzést. Talán nem meglepő, hogy arról fog beszélni, amivel az előbb említett blog is foglalkozik: a kritikaírásról.

Fogadjátok szeretettel! :)

Biztosan szeretsz ficeket olvasni. Naná, hiszen itt vagy, és ezt olvasod jelen pillanatban is. Na de amikor végére értél egy-egy novellának, fejezetnek, történetnek, hagysz magad után néhány soros véleményt?

Ilyenkor az olvasók körülbelül hetvenöt százaléka azt mondja, hogy nem. És miért nem? Erre keresi sok-sok író a választ, többek között én is.

Én személy szerint tudom, hogy milyen az, ha nem kap semmi, és tényleg abszolút semmiféle visszajelzést az ember. Amikor látod, hogy naponta rengetegen kattolnak a blogodra, és olvasnak is, de arra nem képesek, hogy a „Tetszik” gombra kattintsanak. A hozzászólásról, véleményről, kritikáról már ne is beszéljünk...

Nem azért kell hozzászólni a fejezethez, hogy az író egóját fényezzük. Egyáltalán nem. Sokan vannak, akik talán azért nem írnak, mert ezt így gondolják. Pedig a közelében sem járnak az igazságnak. Azért kellene írni, hogy az író fejlődjön. Képzeljétek csak el! Miből is tanulna, ha soha senki nem mondja el, mit csinál rosszul?

Mert igen, sokan elfeledkeznek arról, hogy milyen is egy jó kritika: azzal foglalkozik, hogy min kellene javítani, mit kellene máshogyan tenni. Na, és itt jön a képbe az, amit én magyarázok. Ha nem írunk, nem tanul az a szerencsétlen... :)

A másik probléma: időhiány. Sokan panaszkodnak erre, és egy aprócska részem meg is érti őket. Velem is előfordult már, hogy inkább a földrajztételek kidolgozására kellett volna fordítanom az időmet, és nem olvasásra vagy írásra. Én ilyenkor mindig azt javaslom az embereknek, hogy gondoljanak bele egy picit, mennyi ideig tart egy írónak megírni a fejezetet. Két-három óra, netán nap? Igen, az is megeshet. Az olvasóknak pedig meddig tart leírni a véleményüket? Nem kellene, csak öt percet fordítani rá.

Fordított helyzetben mi lenne? Azok sem örülnének, ha nem kapnának kritikát, akik előtte nem adtak.

Szintén nagyon általános gond: sokan nem bírják elviselni a negatív véleményt. Meg is értem őket, hiszen nem túl lelket simogató érzés, amikor az ember azt olvassa, hogy mi a hibája... De ez a dolgok rendje. Egy ilyen típusú hozzászólásból nem fog tanulni az ember: „Jaj, de szuper volt! Imádtam, folytasd gyorsan!” Nagyon kedves, tényleg, és pozitívum, hogy egyáltalán ennyi időt fordított az íróra, de valljuk be, nem elég semmire sem. Azt hiszem, ki merem jelenteni, hogy az ilyen ajnározó kommentárok miatt olyan baromira nehéz elviselni egyeseknek a negatívumokat. Én is kaptam már elég rendesen, de nem akadtam ki. Megfogadtam a tanácsokat, majd magamban füstölögtem egy jót, esetleg nevettem egy sort. Azt tanácsolom az ilyen sértődős íróknak, nőjenek fel egy picit! ;)

Itt pedig lehetőségem van áttérni egy újabb témára: az olyan kritizálókra, akik átestek a ló túlsó oldalára. A mondandójukat cseppet sem cenzúrázva vagy finomítva adják elő. Ezen esetekben általában elhangzanak vulgáris kifejezések is (és ilyenkor az írónak igen nagy önuralomra van szüksége, hogy ne válaszoljon ugyanilyen stílusban).

Ezzel szerintem ezek az emberek csak ledegradálják magukat, amolyan „savanyú a szőlő” effektusban. Én persze csak egy kis földi halandó vagyok, nem mondhatom meg senkinek sem, hogy mit tegyen vagy mit ne, de azért azt tudom tanácsolni, hogy ezt hanyagolják. Olyan „intellektuális” képet kapunk róluk, hogy abból egy életre elég lesz...

Ha már ennyi negatívumot kiemeltem, akkor jöjjön a kritika másik elengedhetetlen fele is, a pozitívum. Nem szabad kihagyni! Gondoljunk csak bele, hogy a citrom sem olyan savanyú, ha martinit kap mellé az ember. :) Arra gondolok itt, hogy még ha netán-tán semmi sem tetszett az írásában, akkor is emelj ki legalább egy-két pozitívumot, hiszen nem szeretnéd az írónak az önbecsülését a földbe tiporni. :)

Elérkeztünk utazásunk utolsó pontjába, a gépezet másik feléhez: az íróhoz. Ugye, egy kritikához két ember kell...

Sokan vannak, akik kérnek kritikát, és kapnak is. Sokan vannak, akik kérnek, és nem kapnak. Sokan vannak, akik nem is kérnek, és nem is kapnak. Viszont azt általánosságban kijelenthetjük: szüksége van rá az írónak. Az most mindegy, hogy kimutatja-e vagy nem. Ez így van, ezzel nem lehet vitatkozni. :)

Általában válaszolni is kell(ene) egy kritikára, persze nem tapló, bunkó stílusban. Ja, és igen! Ha lehet, egy „Kösz, hasznos volt.” félmondatnál igyekezzünk többet kipréselni magunkból.

A kritikával persze nem mindig kell egyet érteni. Meg is lehet cáfolni azt, ha úgy érzed, nem jogos, igazságtalan. Persze a morális dolgokat igyekezzünk betartani, és kerüljük az ilyesmiket: „Kösz! Húzz te a ******* kritizálni...”

Amit még megemlítenék az íróknak a végére: ne könyörögj a kritikákért! Ne fenyegetőzz, ne akard megmutatni, hogy mennyire feljebbvaló vagy az olvasónál. Ebben tutira biztos vagyok, a közönség ezt nem szereti. Inkább legyél kreatív, és próbálj meg mindenféle játékokat kitalálni, aminek a kritikákhoz van köze. Határ a csillagos ég. Csak kérlek, tényleg ne fenyegetőzz. Borzasztóan irritáló tud lenni, amikor valaki nagy szavakkal dobálózik kétségbeesésében. És elárulom, hogy az olvasók nem szívesen térnek vissza egy olyan helyre, ahol előtte lehúzták őket...

Nos, azt hiszem, ennyi lenne. Remélem, sikerült mindenkinek némi újat, találót mondanom. Olvassatok sokat, és ne felejtsetek el kritikát írni! ;)

Üdvözlettel: Nilla

 Azt hiszem, bőven találunk itt hasznos tanácsot mind az olvasók, mind az írók számára :)

Ti írtok véleményt? Voltak különösen jó vagy rossz tapasztalataitok a kritikákkal?

Köszönöm szépen Nillának, hogy vállalta a bejegyzés megírását! :)