Interjú az íróval - Zakuro

Szerda lévén egy vendéget köszönthetek a blogon, aki ezúttal nem más, mint Zakuro. Tőle olvashattunk már egy nagy sikerű vendégposztot a szereplők születéséről, most pedig arra kértem, válaszoljon néhány kérdésemre a saját írói működésével kapcsolatban. Íme:

Mióta foglalkozol az írással, és hogyan kezdted el?

Ma már hihetetlen, de régebben gyűlöltem olvasni. Kvázi az írást sem kicsi korban kezdtem. Körülbelül tizenhárom-tizennégy éves koromtól koptatom a billentyűzetet, és fordítom értelmes dologra is a gép előtt töltött időt. Az egész úgy kezdődött, hogy elolvastam a Harry Potter első részét, majd egy évre rá a következő három kötetet egy húzásra. J.K. Rowling világa levett a lábamról, odavoltam a gyönyörtől, és a felismeréstől: jé, nem hiába tanultam meg olvasni! Aztán lassacskán azt vettem észre, hogy szürke kis életem egyszeriben szűknek tűnt. Olyan volt, mint amikor egy kiadós alvás után nyújtózkodnál, de nem tudsz, mert egy dobozban aludtál és nincs elég helyed. Nagyjából én is így voltam, a fantáziám megkapta az inspirációtöltetét, viszont ezt csak később fogtam fel. Viszont amint feleszméltem, megírtam életem első történetét. Kezdésnek rögtön egy trilógiát - minek aprózzuk el alapon.

Mit jelent számodra az írás? Inkább csak hobbi, vagy vannak vele komolyabb terveid?

Eleinte hobbinak indult. Úgy voltam vele, hogy „ó, ugyan már, ki a frászt érdekel az agymenésem, meg egyébként is, mit mutogassam magamat”? Viszont amikor regisztráltam életem első fanfices oldalára és eljutottam addig a pontig, hogy na töltsünk fel valamit, ne csak olvassunk, megváltoztak a dolgok. Természetesen azért, mert többségében pozitív visszajelzéseket kaptam, ez pedig kiváló ösztönzés és önbizalomdopping volt.

A jelenlegi felállás szerint az egyetem végeztével újságíró szeretnék lenni, de az abszolút cél a könyvkiadás. Ha ez sikerülne, szerintem akkor pucéran végigfutnék a városon (legalább címlapra kerülnék, és én lehetnék az újabb celeb.)

Azért én remélem, a futkosás helyett inkább a könyvedre figyelnek majd fel. :) Van olyan alkotó vagy történet, amely hatással volt rád mint íróra? Miben nyilvánul meg ez a hatás?

Miután kamaszként felfedeztem az olvasás nyújtotta örömöket, rájöttem, hogy nem csak J.K. Rowling írt jó könyvet. Az írónő – és a Harry Potter-sorozat – természetesen hatással volt rám, a fantasyszeretetem például egy az egyben tőle jött. A kezdeti stílusomat is neki köszönhetem, ma már remélem, úgy-ahogy rátaláltam a saját hangomra.

Anne Rice vámpírtörténetei megmutatták a sötétségben rejlő szépségeket, Oscar Wild leírásai ámulatba ejtőek – ha én is ilyet tudnék, a földhöz csapkodnám a hátsómat. Goethe Faustja Mephistóval nyújtott nekem sokat. A körmönfont karaktereimet ennek a pokolfajzatnak a számlájára írhatom. Dan Brown és Agatha Christie a csavaros történeteikkel nyomtak sokat a latba – a Da Vinci-kód után mindenáron csavart csavarra akartam halmozni, aztán rájöttem, hogy a kevesebb több. Valójába napestig folytathatnám a felsorolást. Minden, amit nézek, olvasok, hallgatok hatással van rám, de hogy mi kerül a történetekbe, az csak később derül ki.

Fanfictiont vagy saját művet írsz szívesebben? Tapasztalataid szerint mennyiben más a kettő?

Abszolút és egyértelműen a saját művek odaadó híve vagyok. (Habár volt egy-két röpke megcsalásos jelenetem Harry Potter-ficek formájában, de azok csak egyéjszakás kalandok. Frigyet ettől még nem bontottunk!)

Fanfictionnél – nekem – nehézség, hogy például karakterhű legyek. Emlékszem, az egyik HP-s novellámnál meg is szenvedtem Sirius jellemével (a többiekével nem különb). Nehéz olyasvalakit hitelesen visszaadni, akit nem én alkottam. Saját sztorinál olyan karaktereket formázok meg, amilyeneket akarok. Senki nem fogja észrevenni, ha nem olyanok, mint amilyennek eredetileg szerettem volna őket. Az viszont nehéz a saját írásoknál, hogy nekem kell mindent kiagyalni. Van, hogy egy-két óra alatt kész a szereplőgárda és a főbb jelenetek helyszínei – nagy vonalakban -, máskor viszont hetekig szenvedek velük. Fic esetében mindez készen áll. Ennyi előnyét látom csupán a fanfictionöknek.

Min dolgozol jelenleg?

Soroljam? Oké. Van hat befejezetlen, folyamatban lévő regényem, kettő ezek közül több kötetesre tervezett, de még az elsőkön se vagyok túl. Továbbá ott van a Merengős kihívás, amivel több, mint valószínű, hogy túlvállaltam magam (sokat akart a szarka, de elfogyott a tinta), plusz tervben van még két-három történet. Két történetet felújítok, az egyiket már elkezdtem, a másiknak az eredetijét se fejeztem még be. Ja, és van néhány megkezdett novellám is. Az a gond, hogy túl sok az ötlet, túl sokat akarok megírni, túl sokba fogok bele és túl sokat hagyok félbe. De ha nem kezdek neki, akkor félek, hogy elfelejtem. Mindenesetre: az elkövetkezendő évtizedekben azt hiszem nem fogok unatkozni.

Az biztos! És vannak bevált szokásaid az írással kapcsolatban? 

Az egyetlen biztos támpontom a zene. Zene nélkül nem tudok írni és pont. Próbáltam már, katasztrofális eredménnyel. Egyedül a lejátszási listát variálom történetenként, illetve azok hangulatától függ, hogy éppen mit hallgatok. A dalok sokat segítenek, volt, hogy egy számról eszembe jutott egy jelenet, az a jelenet megragadt bennem, és szépen felépítettem köré egy történetet.

Máskor egy mondatnál, vagy szókapcsolatnál, esetleg hasonlatnál állok meg. Talán furcsán hangzik, de ilyenek köré is képes vagyok egész sztorikat felhúzni, holott csak úgy indulok neki, hogy kicsit tovább gombolyítom a szavakat.

Olyan is gyakran előfordul, hogy először csak egy szereplőm van. Az a baj, hogy sok karaktert kitalálok, de általában nehezen tudom őket egy történetbe zsuppolni, mert olyan személyiségük van, hogy az külön regényt ér. Nevekből is születtek karakterek. Belőlük meg több oldalas történetek.

Summázva: bevett szokás nálam egy van: zene. A többi random, változik, mint az időjárás.

Ja, és a csokoládé. Az még elengedhetetlen!

Ha találkozhatnál egy fiktív szereplővel, ki lenne az és miért? 

Ha tehetném, Robert Langdonnal (Da Vinci-kód) beszélnék le egy találkozót (tegyük félre, hogy nem vagyok perfekt angolból). Intelligens, van humora, néha kicsit esetlen és rendkívül művelt, jól tájékozott a szakterületén. Az is tetszik benne, hogy nem akar mindenben profinak tűnni, ha valamit nem ismer, azt belátja. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy egy előadását milyen szívesen végigülném, miatta és a témák miatt. Szimbolika, miszticizmus… *lefolyik a székről*.

A saját szereplőgárdámból… huh. Azt hiszem, Williammel (Bite me!). Első körben megkérdezném tőle, hogy mégis hogy a búbánatba gondolta azt, hogy előlép háttérből-szálakat-mozgatom-a-saját oldalamon karakterré, mivel ez egyáltalán nem volt tervben! Második körben: hatalmas bociszemekkel kérlelném, hogy avasson be a terveibe, a miértekbe, a hogyanokba és engedje meg, hogy egy kimerítő túrát tegyek agya minden eldugott szegletében. (Nighttal nem akarok összefutni! Ziher, hogy ki akarna nyírni, és őszintén szólva: minden oka megvan rá…)

Hol olvashatunk tőled?

AFS-en (Anime-Fanfiction Style), Merengőn vagyok a legaktívabb. Mostanában inkább Merengőn. De Imagine-en is fönt vagyok, csak másik néven, inkognitóban. Sose találtok ott meg! *gonosz kacaj*

Továbbá blogon is bombázom a jónépet elvetemült szellemem atombombasztikus szüleményeivel, gondolataival. (Szivárgok én ezerfele, mint a mérgesgáz!)

Köszönöm a lehetőséget, a türelmet, a helyet, köszönöm a szüleimnek, barátaimnak, rokonaimnak, volt osztályfőnökömnek, rajztanáromnak, a macskáimnak, a testvéremnek, állandó kritikusaimnak és természetesen a Connecting the Dots blognak, hogy mindezt elmondhattam! J

A csoki legyen veletek!

Én is köszönöm Zakurónak, hogy válaszolt a kérdéseimre! Nézzetek be hozzá és olvassatok. :)