12/08/2011

Egyes szám harmadik személy - mindentudó elbeszélő

Az egyes szám harmadik személyű elbeszélést használják leggyakrabban az irodalomban, ebben az esetben az elbeszélés alanyára "ő"-ként utalunk. Az egyes szám első személyhez hasonlóan itt is használhatunk jelen és múlt időt. Utóbbi az általánosan elfogadott, de harmadik személy/jelen időre is találunk példát (pl. John Updike - Nyúlcipő).

Ezt a nézőpontot alapvetően két szempont szerint szokás csoportosítani: narratív távolság, illetve az elbeszélő rendelkezésére álló ismeretek mennyisége és minősége szerint. A narratív távolság azt jelenti, hogy az elbeszélő milyen "messziről" jellemzi a történetet: közelről, a szereplők érzéseit és gondolatait is átadva, vagy pedig ezek nélkül, tényközlésre szorítkozva. A másik szempont szerint, az elbeszélő tudásmennyiségétől függően megkülönböztetünk mindentudó, illetve korlátozott nézőpontú elbeszélőket. Ebben a bejegyzésben a mindentudó elbeszélőkről lesz szó.

A mindentudó elbeszélő lényege már a nevében benne foglaltatik. A Wikipédia meghatározása szerint "az ilyen történetet egy olyan mesemondó beszéli el, aki nem vesz részt a történetben, de ismer minden tényt, beleértve a szereplők gondolatait is." Vagyis ha ilyen nézőpontot használ, az író aztán tényleg istent játszhat a saját világában. Belebújhat az összes szereplő bőrébe és agyába, egyaránt mesélhet múltbeli vagy jelenbeli eseményekről, történelemleckét adhat a világról, kitekinthet távoli helyekre, tanulságokat vonhat le anélkül, hogy ahhoz maguknak a szereplőknek jelen kelljen lenniük.

Ez az elbeszélői magatartás ebből fakadóan talán a legjobb választás hatalmas ívű történeteknél, ahol nem egyetlen vagy néhány ember sorsáról van szó, hanem egész világokat, korokat ölel át a történet. A legklasszikusabb példa erre A Gyűrűk Ura, amely elképzelhetetlen lenne egyetlen szereplő szemszögéből. A történet megkívánja, hogy az olvasó olyan információkat is megkapjon, amelyekkel az egyes szereplők csak töredékesen vagy egyáltalán nincsenek tisztában.

Az elbeszélő ebben az esetben igyekezhet láthatatlan maradni, jellemtelennek, puszta közvetítőnek történet és olvasó között, de az is előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb mértékben saját személyiséggel ruházzuk fel, megszólítja az olvasót és ítélkezik is a történések, szereplők fölött. Régebben sokszor használták a mindentudó elbeszélőt mint az író szócsövét, aki saját világnézetét, gondolatait adta át ilyen formán a közönségének.

Az alábbi példa C.S Lewis művéből, A Hajnalvándor útja című regényből származik:

Történetünk  ott  kezdődik,  amikor  végre  Lucy  és  Edmund  kettesben  maradtak  egyik  délután  Lucy  szobájában.  Természetesen  Narniáról folyt a szó, a csodálatos és nagy titkukról. Gondolom, mindannyiunknak van  egy  ilyen  titkos  országa,  de  számunkra  ez  csak  egy  képzeletbeli ország. Ebből a szempontból szerencsésebbek voltak, mint bárki más.

Itt egyértelmű, hogy mindentudó elbeszélőről van szó, hiszen kívülről jellemzi a szereplőket, kiszól az olvasókhoz. Nézzünk egy másik példát, ami saját, mert hirtelen nem jut eszembe konkrét könyv, ami hasonló technikát alkalmaz (pedig van egy csomó...):

Mary ösztönösen cselekedett, ahogy csak az olyan emberek tudnak, akiknek hosszú évek tapasztalata áll a hátuk mögött. Kitért a férfi csapása elől, és ugyanazzal a mozdulattal előkapta saját fegyverét. Most minden eldől, gondolta a lány. Dühtől elhomályosult szemmel támadásba lendült.

Maga az írás minősége most nem lényeges, koncentráljunk inkább a nézőpontbeli sajátosságokra. Első ránézésre az előbbi bekezdésre azt mondhatnánk, hogy nem is mindentudó elbeszélővel van dolgunk, hanem Mary szemszögéből látjuk a dolgokat, ő a nézőpontkarakter. De figyeljük csak meg az árulkodó jeleket:

  • "...ahogy csak az olyan emberek tudnak, akiknek hosszú évek tapasztalata áll a hátuk mögött." Mary-nek eszébe jutna ez az adott szituációban? Egyáltalán gondolna magáról ilyesmit? Ha igen, akkor sem ilyen formában. Ez valaki másnak az ítélete, véleménye.
  • "Most minden eldől, gondolta a lány." A "gondolta a lány" távolságot sugall. A "gondolta" működhetne ugyan korlátozott szemszögben is, de Mary mint elbeszélő nem utalna magára úgy mint "a lány."
  • "Dühtől elhomályosult szemmel támadásba lendült." Ez megint olyasmi, aminek maga Mary nincs tudatában vagy nem így jellemezné. Ha tudná, hogy a dühtől elvesztette az ítélőképességét, talán máshogy viselkedne.
Összességében nem kelt olyan érzetet a bekezdés, mintha egy olyan ember közvetítené, aki tényleg jelen van az adott pillanatban, inkább úgy tűnik, mintha valaki más mesélné el Mary történetét. Ez nem feltétlenül baj, van olyan mű, ami ezt követeli meg. Viszont a mindentudó elbeszélőnek, ha nem a kellő körültekintéssel bánunk vele, megvan az a hátránya, hogy növeli a távolságérzetet a történésekkel és - mivel lehetőség van fejből fejbe ugrálni - a szereplőkkel szemben, ami akár oda is vezethet, hogy mivel nem hat rá érzelmileg, az olvasó végleg elveszti az érdeklődését.

Ti milyen elbeszélővel írtok legszívesebben? Milyet szerettek olvasni?

 ***

Holnapig még van lehetőség a játékra jelentkezni, akinek esetleg kedve támadt, a kettővel lentebbi bejegyzésnél megteheti. 

9 comments:

  1. Szia!

    Húúú, nagyon örültem ennek a témának, mert pont egy olyan írásom közepén vagyok - illetve szó szerint csak a legelején -, ahol mindentudó kívülállóként próbálom elbeszélni a történetet.

    Ebben a nézőpontban iskolai fogalmazásokat írtam már azelőtt, de úgy komolyabban most érzem magam benne a témában. Elvégre 12-14 évesen fogalmam sem volt róla, hogy író szeretnék lenni, csak próbáltam teljesíteni az órán kiadott feladatot, és igencsak meglepődtem, mikor a magyartanár még fel is sorolt azok között a nevek között, akiket "kifejezetten jó volt olvasni". Akkor még csak sejtettem magamról, hogy tudok fogalmazni, de még nem határoztam el magam.

    Ez a mostani viszont egészen más, mert már van pár befejezett novellám, és még mindig nem tettem le arról az álomról, hogy egyszer kiadják a könyveim. Azok a novellák főként egyes szám első személyben, egy-egy szereplő szemszögéből íródtak, de annyira nem szeretem személy szerint ezeket olvasni, mert csak azokat a dolgokat tudjuk meg, amiket az adott szereplő tud, őt ismerjük meg a leginkább, és én szeretek/szeretnék mindent tudni. :)

    Istennek viszont most nem érzem magam, mert sajnos elakadtam és egy helyben totyogok már egy hete. (Te jó ég, még számom is tartom, mióta lustultam el...)

    Viszont nagyon hálás vagyok neked és a cikkeidnek, Olivia, mert a minap olvastam el még egyszer az írói válságról írt posztodat, és tegnap már azt éreztem, tudom, mi nem stimmel az eddig jól alakult történetemmel, csak le kellene ülnöm szépen, átgondolni, hol kalandoztam el eltérve az eredeti céltól, aztán újraírni szépen a téves részeket... Kicsit visszataszító, hogy újra kellene fogalmaznom - igaz csak elég csekély mennyiséget az eddigi összeshez képest -, de nem akarom itt feladni, és inkább átgondolom és újrafogalmazom az adott részt, mintsem eltegyem a fiók - vagy egy mappa - mélyére.

    Hát, megint sokat írtam... Köszönöm szépen, hogy a cikkeiddel segítesz minket eligazodni az írói folyamatokon. :D

    ReplyDelete
  2. Szia!

    Örülök, hogy feltetted ezt a cikket, ugyanis miután elolvastam, felvetődött bennem egy kérdés. Remélem, nem baj, hogy felteszem neked, sokat segítenél, ha megválaszolnád. :)

    Szóval, van egy novellám, amit (eddig legalábbis úgy hittem... :)) egyes szám harmadik személyben, egy László nevű férfi nézőpontjából írtam. Benne vannak a gondolatai, az érzései, ő a főszereplője a novellának. Viszont nem szerettem volna, hogy folyamatosan a nevét ismételgessem, ha új mondatot kezdek, ezért gyakran használtam a "férfi" vagy "autószerelő" szavakat is.

    És igazából ez lenne a kérdésem lényege. Azzal ugyanis, hogy ilyen fölérendelt szavakkal illettem őt, megtörtem az ő nézőpontját? Ezek szerint egyes szám harmadik személy, mindentudó nézőpontról van szó?
    Illetve, ha olyan novellát szeretnék írni, amiben egyvalakinek a nézőpontja érvényesül, folyamatosan használjam inkább a nevét? Ez nem számít szóismétlésnek?

    Remélem, érthetően fogalmaztam meg a dolgot. :) Előre is köszönöm a választ. :)

    ReplyDelete
  3. Szia Piper!

    Először is szeretném elmondani, mennyire örültem a hozzászólásodnak. Elég labilis állapotban vagyok mostanában, és amit írtál, mosolyt csalt az arcomra. Nagy elismerésnek érzem, hogy elővettél egy korábbi cikket, és örülök, ha segített rájönni a problémád megoldására. :)

    Ezzel a poszttal, úgy látom, jól időzítettem. :) (Nyugodj meg, én is számon tartom, mennyi ideje állok egy helyben...) Átérzem, hogy nem könnyű megbolygatni azt, amit egyszer leírtál, régebben nekem is nehezemre esett. Ilyenkor fel kell adnunk picit a büszkeségünkből és elismerni, hogy elsőre nem tökéletes. Nem szabad szerelmesnek lennünk minden szavunkba, mert akkor sosem tudnánk fejlődni.
    Most már gondolkodás nélkül kivágok mindent, ami nem működik, mert tudom, hogy amint sikerül megtalálnom a valódi megoldást, a régi verzió nem fog hiányozni. A hosszabb részeket vagy egy-egy jól sikerült mondatot nem törlök ki végleg, hanem elmentek egy másik fájlba, hátha találok nekik helyet, ahol igazán ragyoghatnak. :)

    Még egyszer köszönöm, amit írtál, jól esett! :)

    ReplyDelete
  4. Szia!

    El sem hiszem, hogy pont erről írták cikket! :) Épp az elmúlt napokban/hetekben döbbentem rá, hogy az egyik regényemet épp a nézőpont miatt rontottam el (egyetlen karakter szemszögéből írtam csak, pedig legalább 7 emberkének a története is megérdemelt volna egy misét), és emiatt kénytelen vagyok újraírni az egészet. Pedig már két rész megvolt a 4-ből, úgyhogy teljesen egyetértek a kommenteddel is, miszerint néha fel kell adnunk a büszkeségünket, különben soha nem fejlődünk.
    Annyi kérdésem lenne viszont, hogy ha több szereplő szemszögéből szeretném elmesélni a történetet, akkor mit válasszak? E/1-et vagy E/3-at? Ez mindig sok fejtörést okoz nekem, mert legtöbbször E/1-et használok, de most igencsak elakadtam.

    Üdv, Nita

    ui: Tetszik a blog, jó lett a dizájn :)

    ReplyDelete
  5. Szia Kata!

    Dehogy baj, sőt! Kifejezetten örülök, ha egy-egy bejegyzés kapcsán kérdés vetődik fel, mert segít, hogy több szemszögből is megvizsgáljam a témát. A kérdésed teljesen érthető és jogos, szerintem nem vagy egyedül vele.

    Én úgy vettem észre, a fölérendelt szavakkal az a helyzet, hogy az amatőr írók nagyon szeretik használni őket, de kiadott művekben ritkábban találkozunk velük nemhogy korlátozott, de mindentudó nézőpontban is. A Harry Potter-sorozat például mindentudó elbeszélővel dolgozik, annak ellenére, hogy többnyire Harry szemszögéből van, mégsem jellemző, hogy Rowling úgy utalna Harry-re (vagy bárki másra!) mint "a fiú" vagy "a varázsló."

    Azzal is teljesen egyetértek, hogy a név állandó ismételgetése nem megoldás, de korlátozott nézőpontban én még mindig illőbbnek érzem, mint a fölérendelt szavakat - azok engem mindig kizökkentenek egy pillanatra a szereplő fejéből, mert távolságtartónak érzem őket.

    Úgy gondolom, hogy ha végig a szereplőd nézőpontjában maradtál és nem zökkentél ki a szemszögéből, akkor az olvasónak többnyire világos, hogy amit írsz, az rá vonatkozik, ő végzi a cselekvést. A név olyankor szükséges, ha az előző mondatoknak más az alanya.

    Jó megoldást lehet, ha a történések/cselekvések mögé beilleszted a szereplő azokra való érzelmi reakcióját: nem arra gondolok, hogy "László úgy érezte...", hanem valami közelebbire, amiről úgy érezzük, tényleg a fejében zajlik, pl. "A gyomra fájdalmasan összerándult. Nem, ez nem lehet!" Mintha ő maga gondolná, mindenféle írói magyarázat nélkül. Az "úgy érezte" olyan hatást kelt, mintha valaki más közvetítené számunkra a dolgot, nem pedig az adott pillanatban élné át a szereplő.

    Remélem, érthető voltam és valamennyire tudtam segíteni. Ha nem, vagy további kérdésed van, szólj nyugodtan.

    Köszönöm szépen, hogy írtál! :)

    ReplyDelete
  6. Szia Nita!

    A lényeg, hogy felismerted a problémát. Tudom, milyen fájó tud lenni, mikor az ember rájön, hogy újra kell írnia az egészet, mert épp ezzel van a legtöbb bajom. Hosszabb történeteknél, mikor érzem, hogy ez itt nagyon nem jó, hajlamos vagyok nem átírni, hanem más megközelítésből újrakezdeni az egészet. Néha szükség van rá, annyira elrontott valami, de általában a fejem verem a falba, amiért nem vagyok képes egyszerűen továbbírni és a befejezés után javítani. Ezen a téren még fejlődnöm kell. :)

    Ami a kérdésedet illeti, hamarosan kapsz rá egy egész posztot, jó? A nézőpontválasztás kb. a legfontosabb dolog, ami meghatároz bármilyen írást, úgyhogy jobb körültekintően bánni vele.

    Addig is röviden: történetfüggő, hogy E/1 vagy E/3 a jobb megoldás. Általánosságban, a művedet nem ismerve azt gondolom, először próbáld eldönteni, mennyire akarod, hogy az olvasó a szereplők fejében érezze magát. E/1-nél erősebb a közelségérzet, viszont több nézőpont esetén nem könnyű annyira elkülöníteni őket egymástól, hogy ne tűnjön egyformának mindegyik szereplő. Olyan könyvet is olvastam már, ahol egyetlen nézőpont volt E/1-ben, az összes többi E/3-ban - ott a váltogatás is működött, annyira jellegzetes volt az E/1-es szereplő stílusa.
    A történéseken van a hangsúly, vagy inkább a szereplők belső világán? Ha az előbbi, szerintem érdemesebb az E/3, az utóbbinál talán könnyebb az E/1. Ha te azt szereted írni vagy az megy jobban, nézd meg, működik-e úgy, és ha nem, akkor kipróbálhatod az E/3-at. Csak arra érdemes figyelni, hogy mikor nézőpontot váltasz, mindig azonnal tiszta legyen az olvasónak, kiről van éppen szó.

    Remélem, tudtam segíteni. Ígérem, a jövő hétre megpróbálom összedobni azt a bejegyzést.

    ReplyDelete
  7. Szia!

    Köszönöm a tanácsokat és a magyarázatot, amit írtál! :) Igen, segítettél vele, és szerintem eléggé fontos dologra világítottál rá, ami eddig valahogy kimaradt a látókörömből. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mennyit, de mennyit kell még tanulnom... :D

    Amúgy furcsa, hogy amíg ezen a kérdésen töprengtem, nekem is a Harry Potter-sorozat jutott eszembe. Nem voltam itthon, és nem voltak kéznél a kötetek, de most már meg tudtam nézni, és tényleg úgy van, ahogy írtad. Szóval köszi még egyszer a segítséget! :)

    ReplyDelete
  8. Köszi a választ!!!!

    Igen, ez a nézőpontválasztás ki tudja készíteni az embert... A legnagyobb bajom az, hogy elég cselekménydús a sztori, viszont bizonyos karakterek érzései is ugyanolyan fontosak. Ezért sem tudok dűlőre jutni. Azt tudom, hogy hogyan szeretném felépíteni a történetet (egy bizonyos karakter útját szeretném követni az őt körülvevő szereplők szemszögéből), de hogy hogyan tovább... Épp azon agyaltam, hogy ha tényleg E/1et használok, akkor lehetséges, hogy az összes karakter ugyanolyan lesz. Hiába van nekik múltjuk és okuk a cselekvéseikre.... ejj nehéz ügy, de remélem sikerül kitalálnom, hogy hogyan lenne a legjobb, és várom azt a posztot! :3 Addig is nagyon köszi a választ! :3

    ReplyDelete
  9. Kata, nagyon szívesen, örülök, ha segíthettem. :)

    Nita, nincs mit. A mostani sztorimat eredetileg E/1-ben kezdtem írni, de nem működött egyéb nézőpontok nélkül, azok meg E/3-ban voltak, és előfordult, hogy szóltak a váltogatás miatt (egyébként teljesen jogosan). Most újraírom E/3-ban, az úgyis jobban megy állítólag.
    Nekem E/1-ben érzéseket, E/3-ban történéseket könnyebb jellemezni, de ez szubjektív, másnál lehet, tök máshogy van.
    Ha az E/1 mellett döntesz, esetleg jelölhetnéd valahogy, ha nézőpontot váltasz, pl. kiírhatod a szereplő nevét. Meg talán segíthet elkerülni, hogy ugyanolyanok legyenek, ha totál ellentétesen gondolkodnak egymásról. Úgy értem, ha az egyik mondjuk aranyosnak tart egy tulajdonságot valakiben, egy másik szereplő a falra mászhat tőle. Ha az alapvető különbségeket hamar lefekteted és kapunk egy általános képet mindenkiről, akkor szerintem E/1-ben is működhet a dolog.
    Hajrá a megoldáshoz!

    ReplyDelete