A gonosztevők, vagy legalábbis a főhős útjában álló szereplők legalább annyira lényegesek egy történetben, mint maga a főhős. A küzdelem, amin keresztül kell mennie, csak akkor ér valamit, ha méltó ellenfelek ellen diadalmaskodik, nem pedig az ölébe hull a győzelem.
Ettől függetlenül, vagy talán éppen emiatt mégis számtalan olyan gonosztevőt látni, akik sosem kelnek életre az olvasók előtt, nem tűnnek valódinak. Olyan, mintha csak azért szerepelnének a történetben, hogy az író bemutassa, mennyire gonoszak és mit tesznek szegény szerencsétlen főszereplővel. Csak a cselekmény eszközeként használja őket ahelyett, hogy teljes értékű szereplőt faragna belőlük.
A főhőssel szemben állók biztosítják a legjobb konfliktuslehetőségeket, éppen ezért fontos, hogy kidolgozott karakterek legyenek. A gonosztevőknek is vannak érzéseik, vágyaik, céljaik: a saját történetükben ők a hősök, a főszereplő pedig keresztbe tesz nekik. Mindenkinek vannak pozitívként értékelhető tulajdonságai, a tetteiknek pedig oka. Ezeket meg kell mutatnunk, még ha csak felvillantás vagy sejtetés szintjén is, hogy az olvasó hitelesnek lássa a szereplőt. Még ha nem is ért egyet a nézeteivel, meg kell értenie, hogy miért viselkedik úgy, ahogy. Az olyan gonosztevők, akiknek megértjük a gondolkodásmódját és valahol mélyen azonosulni is tudunk vele, sokkal ijesztőbbek, és nem felejtjük el őket egykönnyen.
Egy olyan gonosztevő, akit szimpatikusnak találunk, már önmagában megcáfolja a sztereotípiákat, éppen ezért kiszámíthatatlan. A kiszámíthatatlanság egyenlő feszültség, ami pedig egyenlő azzal, hogy lehetetlen abbahagyni az olvasást. Ne csak azért legyen valaki "gonosz", hogy a főszereplőnek legyen kivel hadakoznia. Hozz létre inkább egy életszerű karaktert, akinek véletlenül pont olyan céljai vannak, amelyek ütköznek a főhősével.
Szerintetek mi tesz olyan vonzóvá bizonyos negatív szereplőket? Vannak kedvenc gonosztevőitek akár az irodalomban, akár filmben?
Posts
Szia!
ReplyDeleteHú, szerintem igazából az teszi őket vonzóvá, hogy egy olyan eszméért küzdenek, amit mi nem tudunk megérteni, és pontosan ebből az okból válnak titokzatossá, ezért lesznek érdekesek. Meg akarjuk őket érteni, a tetteik mögé látni, hogy ne egy nagy kérdőjel legyenek a számunkra.
Oh, kedvenc gonosztevői vannak szép számmal XD Például: én imádtam a HP könyvekben Dracót "gonoszként", jó persze nem ő volt a főgonosz, de ettől még érdekes karakter. Aztán ugyanebben a fandomban ott volt Bellatrix is, aki tényleg teljes mértékben gonosz volt, és elhitte, hogy ez a legjobb dolog.
Aztán... imádom a saját történetemben a Pokol vezetőinek karakterét. (jó tudom, ez most igazából sokat nem mond Neked, de ettől még így van :D) A Twilight könyvekben nagyon szerettem Victoria és James karakterét, mert izgalmasak voltak, és sok mindent igazából nem árultak el róluk.
És most hirtelen ennyi jutott eszembe:)
Jó kis bejegyzés volt :)
xoxo, Nocy :)
Nocy, nagyon tetszik a gondolat, hogy "Meg akarjuk őket érteni, a tetteik mögé látni, hogy ne egy nagy kérdőjel legyenek a számunkra." Igazad van, azt tartjuk érdekesnek, amit nem tudunk első pillantásra megfejteni. Az, hogy ezt a saját írásunkkal kapcsolatban is megteremtsük, már nehezebb feladat...
ReplyDeleteNem vagyok Twilight-rajongó, Draco és Bellatrix karakterét viszont én is nagyon szeretem. A Pokol vezetőinek előbb-utóbb utána fogok nézni ;)
Én válogatás nélkül imádom a gonoszokat, ha tényleg azok:D
ReplyDeleteKét erőteljes kivétel Yagami Light /Death Note, és Dexter/Dexter c. sorozatből. Ez a kettő megérett a likvidálásra... (Mondjuk, minden különösebb gond nélkül ki tudnám kötni őket egymás meghitt társaságában valahol az őserdő közepén, és rájuk ereszteni egy fél boly húsevő hangyát. Az elég lassú és fájdalmas halálnem lenne…)
Nagy kedvenc Voldemort, kár, hogy elcseszték a karakterét... (most lehet megkövezni, de akkor se értem, hogy lehet, hogy öt rész alatt nem képes kinyírni egy durván Mary Sue, pontosabban Gary Sue karaktert HP személyében... hat-hetet nem olvastam, nem is fogom) Nagyon amatőőőőr! Az összes gonosz karakteres bakit elkövették vele, amit lehet!
Másik nagy kedvenc Sauron és Melkor/Gyűrűk Ura és Szilmarilok (és persze Feanor, aki nem gonosz, csak akkora kretén, és akkora arca van, hogy egész Középfölde miatta szív évezredekig... nem vicc!)
Éééééés, mindenki kedvence Joker! Istenem, de imádom a fejét... pedig az ő szerepében is rengeteg a baki, kezdve ott, hogy szegénynek annyi öröme sincs az életben, hogy az a két rohadt hajó felrobbantsa egymást... (ami totálisan nem emberi magatartásra utal az utasok részéről, de mindegy...)
Akit még imádtam, mert UNIKUM (igen, így csupa nagybetűvel) az Asura / Soul Eater. Képzeljetek el egy gonoszt, akit megnyúztak és belevarrtak a saját bőrébe, azzal felakasztották a világ végén egy keresztgerendára. Mikor vééégre, két epizódos harcok után kiszabadul, közli, hogy ruha nélkül meztelenek érzi magát, majd minden különösebb helyszínen elvégzendő bosszúállást mellőzve újabb harminc rész erejéig eltűnik a sorozatból… (az előző harmincban sem szerepelt:D
Nem akarja elfoglalni a világot, nem akar bosszút állni senkin, királynak lenni, se semmi ilyesmi, csak szeretne szép csöndben, nyugodtan éldegélni, mert fél mindentől és mindenkitől… De sajnos se a jók, se a rosszak nem hagyják békén, úgyhogy kénytelen harcba szállni…
Tényleg über-ocsmány és szar és szánalmas és sablonos és pocsék módon nyírják ki, de ettől függetlenül imádom, mert… Mert nem lehet elmondani, mekkora hatalmas arc, milyen elképesztő dolgokat mond, és mennyire igaza van, és mennyire emberi, és különleges, és-és-és… És Miatta bírtam végigülni az utolsó húsz-harminc részt, de tényleg! Imádom… A többi negatív szereplő is elviselhető, de Asura fényévekkel ver mindenkit…:D
Nagy kedvenc még Mello/Death Note (gyűlöltem először, másodszor, harmadszor is, de végül megértettem, mit miért úgy tesz, ahogy, úgyhogy most rózsaszín köd, meg szerelem van) és Mikami/ugyaninnen (bár ő nem gonosz… Mondjuk, Mello se igazán az, de…), és a Supernatural (magyaroknak Odaát) című sorozat minden egyes gonosza, leszámítva Rubyt és Zakariást. Tehát. Azazel, Lilith, Crowley (Castiel, egyszer még meghalsz, amiért azt tetted vele!), Lucifer (ő mindig, mindenhol kedvenc, még Mefisztóként is a Faustban – a legjobb szerepe!), kit hagytam ki, ja igen, Alastair! Ő külön is szívszerelmem, a kis késes zsonglőrködésével… meg úgy nagyjából az összes kis epizódszereplő, az összes alakváltó, szellem, démon, még a striga is nagy volt:D Hát még a természetistenek, mint a madárijesztő… Ááá, ne hagyjátok ki, ez a sorozat a gonoszok fellegvára!:D
A történelmi regényekből két nagy kedvencem van, Káin és Brutusz. Ez utóbbi azért is vicces, mert Caesart is szeretem, még Tiberiust is, akár pozitív, akár negatív szerepet kapnak az adott sztoriban. Tvájlájtot nem olvastam/láttam és nem is fogom, egy, mert túl nagy visszhangja van, kettő, a 2. filmen bealudtam… (Szó szerint.) Meg a vámpírok egyébként sem a kedvenceim… (Kivéve Lestat, de ő is csak a filmben. A könyvben valahogy olyan kis sekélyes kis balf@sz... Szerintem.)
Úristen, most nem jut eszembe úgy nagyon semmi… Tényleg mindenhol szeretem a gonoszokat. A Gladiátorban is, komolyan Phoenixnek szurkoltam, és nem csak a gyönyörű szeme miatt… A Kuroshitsujiban sem volt úgy igazán bajom az angyalkával, de a második évad Claude-Alois párosa a top5 helyezést is megcsípte szerintem! Ó, istenem, az a szegény, imádni való kis pszichopata vadállat… Az a mosoly…*Elalél*
ReplyDeleteAz meg, hogy mi teszi a gonoszokat vonzóvá… legtöbbször a külsejük, (pl Light, a 17-Ghost gonoszainak csoportja, és egyáltalán, az animék jégszívű antihősei), máskor a stílusuk (pl Joker), megint máskor a régi, jól bevált klisék: ódon kastély, arisztokrata vér, fekete köpeny, vagy isten tudja, mi…
Ami nekem fontos, az az, hogy legyen benne élet! Legyen meg a saját célja, legyen önálló, háromdés (néha négy, szerintem némelyik veri az ötöt is…), egyáltalán, csináljon valamit, amivel tényleg megakasztja a hőst! Tényleg szálljon szembe vele – és közben hadd ismerjem meg őt is! Ne csak egy alkalmi akadály legyen… lehetőleg szerepeljen sokat, vagy ha nem is, az minőségi legyen!
Olyan… Igazán jó gonosszal viszont még nem nagyon találkoztam nem saját sztorimban (talán az Odaátosok és Asura kivételével), mert az alkotók valahogy késztetést éreznek rá, hogy minden gonoszból „valahol mélyen ő is csak ember”-t csináljanak… Az egyiknek szörnyű gyerekkora volt, a másik csalódott a barátaiban/szerelmében, a harmadik mittudomén, mit csinált… A lényeg, hogy valahogy nem bírják elviselni, hogy van, aki egyszerűen rossz. Ha más nem megy, akkor legalább elmebetegnek akarják feltüntetni, mintha félnének tőle… (lsd: Joker. Nem bolond az! Sőt!)
Szerintem viszont egy igazán jó, mondhatni tökéletes gonosz az… az gonosz. Annak nincs oka, hogy miért az – a tetteinek van oka. És van célja, vannak hozzá társai, és nyilván kell, hogy legyen egyedi stílusa is. Nincsenek viszont erkölcsi, morális korlátai, nincsen lelkiismerete, sőt, ne adj isten még tudja is magáról, hogy gonosz, és élvezi is! Önazonos magával, és ettől erős, ettől izgalmas. És romlott, mert… mert ilyen is kell. Nekem nagyon hiányzik már... Egy olyan igazi, kézzel fogható, félelmetes Gonosz, aki nem őrül meg a sztori felénél, nem egy banánhéjon csúszik el, nem kényszerítenek rá különböző gyengeségeket, úgy mint halott hugica, meg áruló szerelmes, meg… mittudomén, víziszony, meg satöbbi… Valaki, akit nem zárnak a „jó mindig győz” sztereotípia börtönébe, hanem önmagát adhatja!
Egyetlen ilyen gonosszal találkoztam eddig, azt hiszem… A neve Archie Costello, és Robert Cormier Csokoládéhború című könyvében szerepel. Félelmetes. Félelmetes, mert ő a legvalóságosabb, akiről életemben olvastam. Mert ő a leghitelesebb mind közül, tükröt tart a világunkra, ahol a hozzá hasonlók felett bizony elenyésző esetben győz csak a jó… szóval, ez az a szereplő, aki minden mágia és természetfeletti hatalom nélkül, egy tizennyolc éves közönséges gimnazista szerepében A Tökéletes Gonosz fogalmát jelenti. Mert ő tényleg az.
Egyszerűen tökéletes!
(Bocs, csak kettőben ment fel, de nem volt szivem visszamenni, és törölgetni...:P)