01/04/2011

Á mint álom


Elérkezett az A-tól Z-ig kihívás első napja, én pedig rögtön csalok egy picit: mivel a mi ábécénk az angolénál több betűt tartalmaz, úgy döntöttem, szabadon kezelem a kihívás szabályait és a helyett egy á betűs témát választottam: az álmokat.

A Wikipédia így jellemzi az álom fogalmát: "képek, gondolatok, hangok és érzések összessége, mely az agyon fut át alvás közben." A kérdés, hogy pontosan mi idézi elő mindezt, és hogy a sokszor véletlenszerűnek látszó képsorok csupán agyunk játékai-e, vagy valamiféle mögöttes jelentést hordanak magukban, mindig is foglalkoztatta az emberiséget, ám egységesen elfogadott válasz a mai napig nem érkezett rá.

A pszichológia megközelítése szerint álmaink a tudatalatti üzenetei: a minket ért élmények, sokszor nem is tudatosodó érzelmi benyomások lenyomatai. A környezeti hatások és a lelki állapotunk - nem csak az éppen aktuális, hanem mindaz az érzelmi teher, amit életünk során összegyűjtöttünk - nagy mértékben befolyásolja, hogy miről álmodunk.

Az álmodás egy fajtája a tudatos álmodás. Ez az állapot akkor áll fenn, mikor az egyén alvás közben tudatában van annak, hogy ő most éppen álmodik, és ennek eredményeképpen reagálni képes az álom történésire, befolyásolni tudja azokat. Ez az élmény bekövetkezhet spontán módon, de léteznek különböző módszerek, amelyekkel elő is idézhető a tudatos álmodás.

Az emberiség évszázadokon át égi üzenetnek, az isteni akarat kinyilvánításának tartotta az álmokat, és a belőlük kiolvasott jelekre komoly döntéseket alapoztak. Érdekes, hogy az egyes álombeli szimbólumok egyetemesek, többnyire minden népnél ugyanazt jelentik.

Néhány nappal ezelőtt például hóval álmodtam. Krúdy Gyula Álmoskönyve szerint havat látni rövid betegségre való utalás. Hm... meg vagyok fázva, szóval ez, mondhatni, bejött. :)

Ti mit gondoltok az álmokról? Szoktatok tudatosan álmodni? Volt már, hogy egy álom ihletett titeket írásra?

4 comments:

  1. Szia!

    Örülök, hogy újra van bejegyzés :) Már hiányzott :)
    Amúgy volt már olyan, hogy tudatosan álmodtam, de az elég ritka, viszont sokszor élvezetes tud lenni, és amikor már felébredsz, akkor is ott vagy még egy kicsit.
    A harmadik kérdésedre is igennel válaszolnék :D Ugyanis pontosan most van egy történetem, ami ezért van "keletkezőben", mert volt két álmom, ami egymásra épült, és annyira megmaradtak bennem, és annyira valósak voltak, hogy egyfolytában foglalkoztatnak. Most pedig ott tartok, hogy a leendő szereplők nevén agyalok, azon, hogy miként kerül ki hova, és pontosan hogyan fog fény derülni azokra, amiket már megálmodtam, és amiket úgymond "készen" kaptam. Szerintem nagyon izgalmas dolog, most már meg tudom érteni Stephenie-t, hogy miért írta meg :D

    xoxo, Nocy :)

    ReplyDelete
  2. Szia :)

    Nagyon érdekes témát választottál, talán nincs is olyan ember, akit ne foglalkoztattak volna az álmai.
    Én is éltem már át fura dolgokat, például előfordult olyan, hogy megálmodtam valamit, ami később be is következett. Persze nem tartom magam jóstehetségnek, de azért érdekes volt...

    Tavaly nyáron én is nekikezdtem egy történetnek az egyik álmom alapján. Meggyőződésem szerint nem is volt olyan rossz...Csakhogy egy kis "balesetet" szenvedett, sajnos. Talán még por vagy részecske formájában kering valahol a levegőben, illetve itt van elraktározva a fejemben - már amennyire észben tudom tartani-, és várja a napot, hogy megint formát ölthessen betűk és szavak alakjában.

    Én úgy tapasztaltam meg, hogy az álmok is elég szemetek tudnak lenni :P
    Csomószor álmodtam vágyteljesítő álmot, ahol minden tökéletes volt, és olyan, amilyennek akartam, aztán pedig kész megrázkódtatás volt felébredni és meglátni, hogy a valóságban minden picit nehezebb.

    Csatlakozom Nocy-hoz, jó volt olvasni a bejegyzésedet ;)

    Minden jót, Piper^^"

    ReplyDelete
  3. Nocy: nálam a tudatos álmodás valahogy úgy működik, hogy nem befolyásolom magukat az eseményeket, de tudom, hogy épp álmodom, és a tudatos énemmel megjegyzéseket teszek, mintha egy rossz filmet néznék. Furcsa dolog, de nagyon jó. :)
    Hajrá azzal a történettel!

    ReplyDelete
  4. Piper: egyszer három napon keresztül olyasmit álmodtam, ami a következő nap megtörtént. Persze nem pontosan úgy, de az álom alapvető elemei ott voltak. Ébren is gyakran cselekszem ösztönből, talán innen jönnek a megérzések...

    Köszönöm, hogy megint írtál! ;)

    ReplyDelete