H mint háttértörténet

Ritkán kezdjük ott az írást, hogy a főszereplő megszületett, aztán megtanult beszélni, óvodába ment, majd iskolába és a többi. Ehelyett megkeressük azt a pontot az életében, ahol valamiféle változás áll be és megkezdődnek a valódi kalandok. Minden, ami ez előtt történt, a háttértörténet része.

De mi lesz azzal a rengeteg előzménnyel, ami befolyásolja a szereplőt és a cselekmény alakulását? Hogy fogja megérteni az olvasó? Mi az, amit feltétlenül tudnia kell, és hogyan mondjuk el neki?

Gyakran aggódunk afelett, hogy ha ezt meg ezt nem magyarázzuk el az olvasónak, akkor képtelen lesz megérteni a történetünket. Fölösleges. A legtöbb olvasó elég okos ahhoz, hogy utalásokból és itt-ott elejtett mondatokból magától is rájöjjön, miről van szó. Sőt, kifejezetten idegesítőek lehetnek a több bekezdésnyi magyarázatok: egyrészt megszakítják a történet menetét, másrészt leggyakrabban olyan információról van szó, amit szétszedve, különböző helyeken szépen bele lehetett volna szőni az egyes jelenetekbe.

Az olvasó nem szereti, ha túl hamar túl sok mindent elárulunk neki. Az unalmas, ő pedig meglepetésekre vágyik. Annyi a dolgunk, hogy végig lekössük a figyelmét, és akkor nem fogja zavarni, ha egyelőre nem érti ezt vagy azt. Sokkal izgalmasabb, ha magának rakhatja össze a dolgokat.

Ismeritek Hemingway jéghegy-elvét? Tökéletesen összefoglalja a háttértörténetre érvényes szabályt:

„Ez a könyv ezer lapnál is hosszabb lehetett volna, leírhattam volna a falu összes lakóit, az összes folyamatokat, miből éltek, hogyan születtek, nevelkedtek, szaporodtak stb. ... Ezt is kihagytam. Kihagytam minden történetet, amit a halászfaluról tudtam. De a tudásból áll össze a jéghegy víz alatti törzse. ... Én mindig a jéghegy-elv szerint igyekszem írni. Minden kiemelkedő résznek hétnyolcad rész felel meg a víz felszíne alatt. Az ember mindazt elsüllyesztheti, amit tud, és ez csak erősíti a jéghegyet. Ez az a rész, ami nem látszik ki a vízből. Ha azonban az író azért hagy ki valamit, mert nem ismeri, akkor lyuk marad a történetben.”

Íróként tehát fontos, hogy a lehető legtöbbet ismerjük a háttértörténetből. Ez a jéghegy törzse, amely első pillantásra láthatatlan - itt, a felszín alatt zajlanak a lényegi folyamatok, amelyek hatással vannak a jelenre. Nekünk tudnunk kell, miért éppen így állnak a dolgok, miért éppen így reagál a karakter, de a háttértörténet legnagyobb részét nem szükséges letuszkolni az olvasó torkán, amíg anélkül is érthető és élvezhető számára a sztori. Elég a jéghegy csúcsát megmutatnunk, ő pedig majd olvas a sorok közt.

Nem mindig könnyű azonban eldönteni, mi az igazán lényeges. Amit mi annak tartunk, mert érdekes és izgalmas, lehet, hogy egyszerűen nem illik bele az adott jelenetbe. Az olvasónak általában sokkal kevesebbre van szüksége a megértéshez, mint gondolnánk.

Jó tanács a döntéshez, hogy először írjunk minimális háttérinfóval, koncentráljunk csak a jelen történéseire, és ha elkészültünk, olvassuk vissza. Ha kívülállóként tekintünk arra, amit írtunk, érthető, hogy mi zajlik a jelenetben? Ha igen, kihagyhatjuk a háttértörténetet. Ha nem, különböző helyeken tegyünk hozzá ezt-azt, de ügyeljünk arra, hogy nem kell egyszerre kipakolnunk mindent.